A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése

A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 300 millió forint Európai Uniós támogatást nyert „A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése” című TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001 kódszámú projekt keretében.

A kedvezményezett neve: Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat

A projekt címe: A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése

A felhívás azonosító jele: TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001

A szerződött támogatás összege: 300.000.000 Ft

A projekt tartalmának bemutatása: A projekt átfogó célja a közösségi, térségi identitás, a térséghez kötődés erősítése az adott célterületen élő megyei lakosság körében. A térségi, megyei közösségek identitásának erősítésében kiemelt szerepet töltenek be a különböző programok és a rendezvények. Ezek mellett fontosnak tartjuk a társadalmi aktivitást és együttműködést.

A közösségfejlesztés, a megye kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztése nagymértékben hozzájárul a társadalmi kohézió és társadalmi befogadás, a térséghez való kötődés megerősítéséhez. A településeknek a 2014-2020-as időszakban lehetősége volt TOP forrásból erősíteni a helyi identitást, melynek tovagyűrűző hatásának fenntartása komplex megyei feladat. Célunk, hogy a megye teljes területét lefedve valósítsuk meg a tevékenységeket.

A történeti, néprajzi, nyelvtörténeti értékeink és egyházi örökségeink bemutatása a legendák, hagyományok, megyei értékek feltárásával valósul meg.

A közösség egymás iránti felelősségtudata fejlődik a közösségi programok, szabadidős programok, a kulturális és természeti örökség megismerése révén. A megyei önkormányzat kiemelt feladata a megyei turisztikai értékek, „titkok” feltárása, bemutatása, a lakossághoz való közelebb vitele, a megyei értékek bemutatása. Cél a helyi termékek népszerűsítése, lakossággal való megismertetése.

A közösségi, szabadidős programok területén kiemelkedő szerepe van az egészséges életre, sportra való ösztönzésnek. A megye számos sportrendezvényt támogat és támogatott a közelmúltban. A kerékpáros közlekedés népszerűsítése is fontos feladat, a megye számos kerékpárúttal gazdagodott a 2014-2020-as uniós ciklusban.

A klímavédelem és az éghajlatváltozás kapcsán a lakosságot, a vállalkozásokat és az intézményeket egyaránt megszólító, konkrét lépésekre van szükség. A környezeti tudatformálás alapvető feladata, hogy életünk természetes részévé váljon a takarékosság az energiával, a vízzel, a természet adta javakkal. A klímaváltozás olyan „izgalmas kihívás”, amelyben a mai fiatalok kreativitásán is múlik az alkalmazkodás sikere.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, mely vissza nem térítendő támogatás.


Rendezvények


2022.09.29

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat harmincegyedik, záró állomását Csanádpalotán tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat másfél éve tartó rendezvénysorozatának záró állomásához érkezett, melynek helyszínéül a csanádpalotai Városháza és Kelemen László tér szolgált. A rendezvény keretein belül az Asztalos P. Kálmán Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház is várta az érdeklődőket egész napos fotó - és régi mesterségek kiállításaival.



2022.09.23

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat harmincadik állomását Zákányszéken tartotta a Megyei Önkormányzat

A következő rendezvény helyszíne a zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtár volt, ahol számos program várta a kikapcsolódni vágyókat. A megnyitó után a színpadon köszönthettük a Zákányszéki Manó-Kert Óvoda és Bölcsőde előadását, a gyermekek különböző népi játékokat mutattak be, népviseletbe öltözve.



2022.09.09

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat huszonkilencedik állomását Szeged - Szőregen tartotta a Megyei Önkormányzat

A következő rendezvény helyszíne a szőregi Monti Sándor Park volt, ahol számos program várta a kikapcsolódni vágyókat. A megnyitó után egy Nippon Zengo bemutatón és közös tornán vett részt a közönség, amelyet a HIKO Alapítvány vezényelt le, a gyerekek lelkesen másolták a tornagyakorlatokat.



2022.09.03

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat huszonnyolcadik állomását Kövegyen tartotta a Megyei Önkormányzat

A következő rendezvény helyszíne a kövegyi Sportpálya volt, ahol számos program várta a kikapcsolódni vágyókat. A megnyitó után a szomszédos településről érkező, Csanádpalotai Hagyományőrző Néptánccsoport adta elő műsorát, majd egy egészséges életmóddal kapcsolatos beszélgetésen és közös tornán vett részt a közönség, amelyet a HIKO Alapítvány vezényelt le.



2022.07.26

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat huszonhatodik állomását Magyarcsanádon tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat rendezvénysorozata ezen a héten Magyarcsanádra érkezett. A Művelődési Ház és Könyvtár Rendezvénytéren felállított színpadon, Farkas János polgármester köszöntötte a megjelenteket, beszédében hangsúlyozta a megyei- és települési közösséghez tartozás fontosságát.



2022.07.21

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat huszonötödik állomását Árpádhalmon tartotta a Megyei Önkormányzat

A következő rendezvény helyszíne az árpádhalmi Berchtold-kastélyban működő Közösségi Tér és Könyvtár volt, ahol számos program várta a kikapcsolódni vágyókat. A megnyitó után a közönség örömmel vett részt egy egészséges életmóddal kapcsolatos beszélgetésen, majd egy közös tornán, amelyet a HIKO Alapítvány vezényelt le.



2022.07.16

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat huszonnegyedik állomását Balástyán, a Rendezvénytéren tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat programsorozatának következő állomását Balástya Rendezvényterén tartotta, ahol az egészségmegőrzésé és helyi értékeké volt a főszerep. A megnyitón Ujvári László polgármester köszöntötte a résztvevőket.



2022.07.07

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat huszonharmadik állomását Kiszomboron, a Rónay Kúria és Rendezvénytéren tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat programsorozatának következő állomása Kiszomboron, a Rónay Kúria és rendezvénytéren, a hagyományok őrzése, és helyi értékek felfedezése jegyében zajlott. A megnyitón Szibrik Imre polgármester köszöntötte a résztvevőket.



2022.03.31

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat huszonegyedik állomását Ópusztaszeren tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban tartotta következő rendezvényét, ahol életre kelt a történelem, és a hagyományoké volt a főszerep.



2022.03.30

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat Csongrád-Csanád Megye Tortája Verseny - Eredményhirdetés

Megtaláltuk Csongrád-Csanád Megye Tortáját!

2022. március 30-án az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartott rendezvényünkön ismerhette a nagyközönség a Csongrád-Csanád Megye Tortája verseny győztesét. A nyertes torta készítője büszkén viselheti és hirdetheti, hogy a cukrászdájában készült 2022-ben, az első Csongrád-Csanád Megye Tortája.



2022.03.04

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat tizennyolcadik állomását Szentesen tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Szentesen, a Tenisz Klubban tartotta következő rendezvényét, ahol elsősorban a sportolás szeretetére és fontosságára hívták fel a figyelmet a szervezők. A Sportcsarnokkal történt sajnálatos esemény nagyon megrendítette a város lakosságát, így a fiatalok is nagy lelkesedéssel várták a városban megrendezésre kerülő mai sporteseményt.



2022.02.28

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat Csongrád-Csanád Megye Tortája Verseny

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 2021. június 4-én, Trianon 101-edik és a megye névváltoztatásának első évfordulójára hirdette meg a „Csongrád-Csanád Megye Tortája” versenyt.



2022.02.28

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat tizenhetedik állomását Derekegyház-Tompaháton tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Szatymazon a Dankó Pista Művelődési Házban tartotta következő rendezvényét, ahol a farsangi mulatságé volt a főszerep. A megnyitón Barna Károly polgármester köszöntötte a résztvevőket és a helyi iskola gyermekeit, a hagyományőrzés fontosságáról beszélt a közönségnek.



2022.02.23

„Lehetek én is! Lehetsz Te is... áldozat”

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság a Bűncselekmények Áldozatainak Napja alkalmából sajtótájékoztató keretében mutatta be a „Lehetek én is! Lehetsz Te is... áldozat” című prevenciós filmet. A film ötletadója Szabó Hanna Elíz, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola harmadikos diákja volt, aki maga is megjelent a filmbemutatón.



2022.02.18

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat tizenhatodik állomását Szatymazon tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Szatymazon a Dankó Pista Művelődési Házban tartotta következő rendezvényét, ahol a farsangi mulatságé volt a főszerep. A megnyitón Barna Károly polgármester köszöntötte a résztvevőket és a helyi iskola gyermekeit, a hagyományőrzés fontosságáról beszélt a közönségnek.



2021.02.15

Csongrád-Csanád Megye Tortája verseny

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat, 2021. június 4-én, Trianon 101., és a megye névváltoztatásának első évfordulójára meghirdette a „Csongrád-Csanád Megye Tortája” versenyt.



2021.02.07

Újabb közlekedésbiztonsági táblák kihelyezése

Ásotthalom, Öttömös, Pusztamérges, Röszke, Ruzsa és Zákányszék településeken is átvették a közlekedési táblákat, melyeket Dr. Polner Eörs alelnök adott át „A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése” című TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001 kódszámú projekt keretében.



2021.01.28

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat tizenötödik állomását Csanyteleken tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Csanyteleken tartotta következő rendezvényét, ahol a helyi gasztronómiáé volt a főszerep. A megnyitón Erhard Gyula polgármester köszöntötte a gyerekeket és a hagyományőrzés fontosságáról beszélt a fiatal közönségnek.



2021.01.25

Barangolás a történelemben és a Megyei Értékek között

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark közreműködésével megyei értékek és honfoglaláskori történelmi vetélkedőt hirdet általános iskolás gyermekek 3., 4., 5. osztályos tanulói részére. Közös célunk, hogy a gyermekek az oktatási intézményekben elsajátított ismereteket játékos feladatokon keresztül elmélyíthessék és az Emlékparkban személyesen is megtapasztalhassák.



2021.01.21

Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Apátfalván tartotta következő rendezvényét

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Apátfalván tartotta következő rendezvényét, ahol a helyi kultúra és a település értékei kiemelt szerepet töltöttek be. A megnyitón Szekeres Ferenc polgármester köszöntötte a gyerekeket és a hagyományőrzés fontosságáról beszélt a fiatal közönségnek.



2021.01.21

További közlekedésbiztonsági tábla kihelyezése

Apátfalva, Deszk, Ferencszállás, Kiszombor, Klárafalva, Kübekháza, Magyarcsanád, Nagylak, Tiszasziget és Újszentiván települések polgármesterei is átvették a közlekedési táblákat, melyeket Dr. Polner Eörs alelnök adott át „A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése” című TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001 kódszámú projekt keretében.



2021.01.14

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat tizenharmadik állomását Domaszéken tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Domaszéken tartotta első 2022. évi rendezvényét, ahol a környezettudatosság, a sport és a kultúra egységesen fontos szerepet töltött be. A megnyitón Sziráki Krisztián polgármester köszöntötte a gyerekeket és a hagyományőrzés fontosságáról beszélt a fiatal közönségnek.



2021.01.12

Újabb közlekedésbiztonsági táblák kihelyezése

Forráskút, Bordány, Zsombó, Szatymaz, Sándorfalva és Algyő is átvette a közlekedésbiztonsági táblákat Dr. Polner Eörs alelnöktől.



2021.01.11

Közlekedésbiztonsági táblák kihelyezése

Ópusztaszer, Pusztaszer, Csanytelek, Kistelek, Baks, Tömörkény, Felgyő és Dóc települések polgármesterei és kapcsolattartói örömmel vették át Dr. Polner Eörs alelnöktől a közlekedésbiztonsági táblákat, melyek hamarosan kihelyezésre kerülnek a települések azon pontjain, ahol a gyermekek úttesten való áthaladása fokozottabb figyelmet igényel a közlekedőktől.



2021.12.10

Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat tizenkettedik állomását Szegeden, a Fogadalmi Templomban tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Szegeden, a Dómban tartotta következő rendezvényét az adventi várakozás, a karácsonyi szeretet és a meghittség jegyében.



2021.12.03

Csongrád-Csanád megye értékeit bemutató fotópályázat

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése című projekt keretein belül a Megyei Önkormányzat fotópályázatot hirdetett, mely az ifjúságot és felnőtteket egyaránt megszólította a megye értékeinek, természeti,- és épített környezetének bemutatásának témájában. A megye összes települését érintő fotópályázatnak az volt a célja, hogy a beküldött fényképek megyénk egyedi, különleges értékeit megismertessék és népszerűsítsék.



2021.11.26

„Itt közlekedem, vigyázz rám!” - Új táblákkal a gyermekek biztonságáért Mórahalmon is

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése című projekt keretein belül megvalósuló, általános iskolásokat célzó rajzpályázat nyertes rajzaiból figyelemfelhívó közlekedési táblák készültek, melyeket Gémes László, a Megyei Közgyűlés elnöke adott át Nógrádi Zoltán Polgármester részére.



2021.11.19

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat tizenegyedik állomását Makón tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Makón, a Hagymaházban tartotta soron következő rendezvényét, ahol a kultúráé és a zenei produkcióké volt a főszerep.



2021.11.12

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat tizedik állomását Szegeden tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat a Szegedi Szakképzési Centrum, József Attila Általános Iskolájában tartotta következő rendezvényét, ahol az ifjúság szemléletformálásán volt a főszerep.



2021.11.09

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat kilencedik állomását Pitvaroson tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Pitvaroson tartotta következő rendezvényét, ahol a hagyományaink mellett az Árpád-kori hőseink történetét is megismerhették a gyerekek.



2021.11.05

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat nyolcadik állomását Mórahalmon tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Mórahalmon tartotta következő rendezvényét, ahol a hagyományok megőrzésén és átadásán volt a főszerep. A megnyitón Gémes László, a Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a gyerekeket, majd Nógrádi Zoltán polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy milyen fontos megtanulni és megőrizni a hagyományainkat.



2021.10.20

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat hetedik állomását Székkutason tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Székkutason, a Sportcentrumban tartotta rendezvénysorozatának következő állomását, amelynek a sport, a mozgás szeretete és az egészséges életmód volt a központi témája.



2021.10.15

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat hatodik állomását Földeákon tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Földeákon tartotta következő rendezvényét, ahol a környezettudatosságé volt a főszerep. A megnyitón Gémes László, a Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a gyerekeket, majd a következőkkel folytatta: „Kérlek Titeket, hogy fogadjátok meg a szülők, nagyszülők tanácsait, ismerjétek meg a hagyományokat, tanuljatok tőlük, hogy sok-sok év múlva ti is tovább tudjátok adni azokat gyermekeiteknek, unokáitoknak.”



2021.10.08

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat ötödik állomását Csongrádon tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Csongrádon, a Batsányi János Gimnáziumban tartotta rendezvénysorozatának következő állomását, amelyen elsősorban város fiatalságát szólították meg.



2021.09.24

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat negyedik állomását Üllésen tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Üllésen, a Vásártéren tartotta rendezvénysorozatának következő állomását.



2021.09.24

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat következő állomása Üllés



2021.09.17

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat harmadik állomását Szegváron tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Szegváron, a Károlyi-kastély udvarán tartotta rendezvénysorozatának következő állomását, ahol a szegvári és környékbeli gyerekeké volt a főszerep.



2021.09.08

Második állomásához érkezett a Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Szegeden, a FOKA-n tartotta rendezvénysorozatának következő állomását, melyet Dr. Polner Eörs alelnök nyitott meg.

A Tisza-parti helyszínen megyei termelők mutatták be portékáikat, a látogatók kóstolhattak mézet, levendulatermékeket, tartósítószer-mentes lekvárokat és szörpöket, füstölt paprikát, szarvasgombából készült finomságokat és ismerkedhettek az ékszerkészítéssel, és a fafaragással is.



2021.09.08

„Itt közlekedem, vigyázz rám!” - Új táblákkal a gyermekek biztonságáért - Az első tábla ünnepélyes kihelyezése

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 300 millió forint támogatást nyert az Európai Szociális Alapból a „Megyei identitás erősítése” című és TOP-5.3.2-17 kódszámú felhívás keretében. „A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése” című TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001 kódszámú projekt átfogó célja a megye településeinek, térségeinek közösségteremtő kezdeményezése és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi, térségi identitás erősítése az adott célterületen élő helyi lakosság körében. A megye térségében élő közösségek identitásának erősítésében kiemelt szerepet töltenek be a programok, rendezvények, melyek segítik a társadalmi aktivitás és együttműködés erősödését. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, mely vissza nem térítendő támogatás.



2021.07.02

Elindult a Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése


Képgaléria megtekintése

A Csongrád-Csanád Megye Önkormányzat Szentesen, a Kurca - Part Kalandparkban indította útjának rendezvénysorozatát, melyet Kormányos Sándor a Megyei Közgyűlés tagja nyitott meg.

A Garaboly Gasztro – és Kézműves Piac által a megye különböző termelői mutatták be a portékáikat, többek között a résztvevők kóstolhattak kecskesajtot, mézet, levendulatermékeket, tartósítószer mentes lekvárokat és szörpöket, ismerkedhettek gombásszal, üvegművessel, szappankészítővel, kézművesekkel, megcsodálhatták a gobleineket, festményeket.

A rendezvény alkalmával lehetőség nyílt közlekedésbiztonsági bemutató megtekintésére, illetve a lovas hagyományaink felelevenítésére. A megjelenteknek alkalmuk nyílt fogászati szűrővizsgálatra, szájhigiéniás vizsgálatra, általános állapotfelmérésre, vérnyomás-és vércukor mérésre a SZOTE On Tour jóvoltából. Elsajátíthatták az elsősegélynyújtás és újraélesztés technikáit a Magyar Vöröskereszt munkatársai közreműködésével. A rendezvényen Dohorné Kostyál Zsuzsanna, a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatója értéktári bemutatót tartott és hungarikum játszóházzal mutatkozott be a látogatóknak.

A színpadon a nap folyamán a megyei sportegyesületek közül a HIKO Alapítvány karate bemutatója, majd a Kiss Bálint Kötélugró Egyesület produkciója szórakoztatta a megjelenteket.

A délután második felében a Pengető Citerazenekar vonta be a közönséget a népi hagyományok világába, amelynek folytatásaként a Jövőnkért Néptáncegyüttes mutatott be Szilágysági, Gagybátori és Dél-Alföldi táncokat. A bemutató után, táncház keretében, a kicsik és nagyok is táncolhattak profi táncosokkal. A színpadi műsor Kabai Alex műsorával fejeződött be.

A Csongrád - Csanád Megyei Önkormányzat sok szeretettel várja a Kedves Érdeklődőket 2021. szeptember 10 – én, a programsorozat következő állomásán, Szegeden. Ismerjük meg együtt megyénk településeinek sokszínűségét!

A projektet a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat valósítja meg 2021.01.01-2022.09.30 között.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A projektről bővebb információt www.csongradcsanad.hu/identitas aloldalon olvashatnak.

2021.08.09

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat fotópályázatot hirdetett a megyei lakosság számára, mely 2021. július 31-én zárult.

A pályázat célja volt, hogy a pályamunkákon keresztül megismertessük, népszerűsítsük a Csongrád-Csanád megyei épített örökségeket, természeti környezetet, valamint az értéktárban szereplő értékeket. A pályázatok elbírálására e három témakörben kerül sor.

A fotók közül szakmai zsűri választja ki a nyertes pályamunkákat, melyek bemutatásra kerülnek a „A Csongrád-Csanád Megyei Identitás erősítése” című, TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001 projekt keretében megvalósuló rendezvények egyes állomásain.

Tájékoztatjuk a Kedves jelentkezőket és érdeklődőket, hogy az eredményhirdetésre várhatóan 2021. szeptember végén kerül sor, ameddig szíves türelmüket kérjük. A beérkezett pályamunkák és a pályázat eredménye megtekinthető lesz a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat honlapján, facebook oldalán, illetve minden kedves résztvevőt kiértesítünk.

Kisfilmek














Nyertes pályamunkák


Csongrádi járás

Hódmezővásárhelyi járás

Kisteleki járás

Makói járás

Mórahalmi járás

Szegedi járás

Szentesi járás

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.