Kezdőlap

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat huszonötödik állomását Árpádhalmon tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat huszonötödik állomását Árpádhalmon tartotta a Megyei Önkormányzat

A következő rendezvény helyszíne az árpádhalmi Berchtold-kastélyban működő Közösségi Tér és Könyvtár volt, ahol számos program várta a kikapcsolódni vágyókat. A megnyitó után a közönség örömmel vett részt egy egészséges életmóddal kapcsolatos beszélgetésen, majd egy közös tornán, amelyet a HIKO Alapítvány vezényelt le.

Képgaléria megtekintése

A park egyik részén a hódmezővásárhelyi Alföldi Szabadidő Egyesület – Hód Baranta Szakosztályával alkalma nyílt az érdeklődőknek az íjászat, ostorcsattogtatás és egyéb katonai harci formák kipróbálására.

A parkban grill, tökipompos, csöröge kóstolására nyílt lehetőség és könnyed gyümölcssalátát is fogyaszthattak a jelenlévők. A vendéglátást a Megyei Önkormányzat biztosította a település Helyi Konyhája és az Árpádhalmi Ízőrzők Csoportja közreműködésével.

A délután folyamán Vágóné Török Terézia, nyugalmazott asszisztens adott egészségügyi tanácsokat az érdeklődőknek. Lehetőség nyílt a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat kiadványait megtekinteni mind digitálisan, mind kézzel foghatóan. Gémes Sándor és Miklós Péter: Nyomás alatt – Migráció a Déli Határszakaszon című kiadványát Gémes Sándor személyesen, egy kötetlen beszélgetés formájában mutatta be az érdeklődőknek.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat jóvoltából készült települési imázsfilmeket is népszerűsítettek a szervezők.

A Virgonckodó népi, hagyományos fajátékok egész nap rendelkezésre álltak az érdeklődők számára, felejthetetlen élményt nyújtva a rendezvény összes résztvevőjének.

A rendezvény elhagyhatatlan elemeként megyei termelők, kézművesek is megmutatták munkáikat. Kitelepült a kisteleki Levendulatündér, aki a helyi érdeklődőket sok tanáccsal látta el a levendula felhasználásának lehetőségeiről. Pljesovszki Ágnes adalékmentes, kézműves lekvárait mutatta be és kóstoltatta. A Kapocs Alapítvány tagjai is kiállították munkáikat, Kovács Ivánné, népi bútorfestő pedig egyik legkedvesebb festett bútorát is magával hozta.

A nap folyamán az Árpádhalmi Jézus Szíve Plébánia is látogatható volt, amely a közelmúltban gazdagodott egy ólomkristályból készült szívvel.

A színpadon a Jövőnkért Néptáncegyüttes műsorával folytatódott a program, majd a fábiánsebestyéni Borostyán Közösségi Klub, utána pedig az eperjesi Kéknefelejcs Népdalkör előadását láthatta a közönség. A rendezvényt Steve Savanya, a Kanadában élő magyar zeneművész népi koncertje zárta.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat sok szeretettel várja a Kedves Érdeklődőket 2022. július 26–án, a programsorozat következő állomásán, Magyarcsanádon.

A projektet a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat valósítja meg 2021.01.01-2022.09.30 között.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A projektről bővebb információt www.csongradcsanad.hu/identitas aloldalon olvashatnak.

További információ kérhető:

Katona-Lázár Mária

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 23. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.