Kezdőlap

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat kilencedik állomását Pitvaroson tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat kilencedik állomását Pitvaroson tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Pitvaroson tartotta következő rendezvényét, ahol a hagyományaink mellett az Árpád-kori hőseink történetét is megismerhették a gyerekek.

Képgaléria megtekintése

A Radó Tibor polgármester által megnyitott rendezvény résztvevői elsősorban helyi iskola diákjai voltak. A gyerekek a megnyitót követően egyből sportcipőre váltottak, hogy kezdetét vehesse a futóverseny, hiszen a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat nagy hangsúlyt fektet az egészséges életmódra, így a rendezvényeink elengedhetetlen részét képzi a mozgás. A futóverseny után a gyermekek kipróbálhatták magukat különféle akadálypályákon, amit Bagi Alexandra világbajnok állított össze részükre.

Mindeközben a Művelődési Ház nagytermében zajlottak a kézműves foglalkozások. A Megyei Önkormányzat Márton-napi foglalkozással készült, kollégáink segítségével szebbnél szebb libákat alkottak a diákok. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Múzeumpedagógusai segítségével mindenki kitanulhatta a bőrrel való bánásmódot, és alkotását haza is vihette. A múzeumpedagógusok továbbá készültek - az Emlékparkhoz méltóan - történelmünket, múltunkat megelevenítő foglalkozással is, mely az Árpád népe nevet kapta. A gyerekek megismerkedhettek népünk eredetével, sőt maguk is kipróbálhatták az ősi mesterségeket, és megszemlélhették élőben a honfoglalás kori tárgyakat, fegyvereket.

Ezt követően folytatódtak a mozgással kapcsolatos élmények, az iskola tanulói Sportfesztiválon vehettek részt a Csongrád Megyei Diáksport Egyesület önkéntesei segítségével. A Sportfesztivál eredményhirdetésén minden kisdiák átvehette jól megérdemelt ajándékát a Megyei Önkormányzat jóvoltából.

A színházteremben a Jövőnkért Néptáncegyüttes műsorát tekinthették meg az érdeklődők, az együttes tehetséges néptáncosai, egy hangulatos, pörgős előadással szórakoztatták a kicsiket és nagyokat egyaránt, a végén egy vidám táncházzal zárták produkciójukat.

A Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai hungarikum játszóházzal vonták be a gyerekeket, hogy megismerhessék megyénk értékeit. A nap során a résztvevők kipróbálhattak népi fajátékokat, melyek segítségével az ügyességüket és logikájukat élesíthették.

A Magyar Vöröskereszt önkéntesei által a látogatók egy oktató babán elsajátíthatták az újraélesztés megfelelő technikáját, a gyermekek rövid gyakorlással fontos tudásra tettek szert.

Rendezvényeinken kiemelt szerepet kapnak a helyi termelők. Pitvaroson Szuda Kornélia és Jeszenszki Zsolt helyi sajtkészítő kóstoltatta termékeit. Az aulában kiállított Ambróza márkanevű termékek az ambózfalvi székhellyel rendelkező, a pitvarosi-, csanádalberti- és nagyéri Önkormányzat Közfoglalkoztatási rendszerében dolgozók kezeinek munkáját dicsérik. A Magyar Vöröskereszt által létrehozott pitvarosi hátrányos helyzetűeket foglalkoztató fűszernövény-feldolgozó üzem dolgozói szintén elhozták termékeiket. A szomszédos települések is megjelentek, hogy bemutathassák termékeiket, csanádalberti Önkormányzata elhozta kézzel szőtt szőnyegeit, játékait és dísztárgyait, melyeket újrahasznosított anyagokból készítenek. Nagyérről érkezett a sokak által ismert savanyúság, melyet örömmel kóstoltak a gyermekek. Az ambrózfalvi termelők elhozták az általuk termesztett idényzöldségeket, melyek az ősz színeiben pompáztak, Böröcz István mézkészítő pedig büszkén kóstoltatta az édes finomságait a gyermekek legnagyobb örömére.

A rendezvény zárásaként közel egy órás rendhagyó énekórát tartottak Frankie Látó és Barátai, akik bevonták a lelkes gyermekeket az éneklésbe, és koncertjükkel méltó lezárást adtak, ennek a nagyszerű napnak.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat sok szeretettel várja a Kedves Érdeklődőket 2021. november 12-én, a programsorozat következő állomásán, Szegeden.

A projektet a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat valósítja meg 2021.01.01-2022.09.30 között.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A projektről bővebb információt www.csongradcsanad.hu/identitas aloldalon olvashatnak.

További információ kérhető:

Katona-Lázár Mária

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 23. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.