Kezdőlap

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat tizenhetedik állomását Derekegyház-Tompaháton tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat tizenhetedik állomását Derekegyház-Tompaháton tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Szatymazon a Dankó Pista Művelődési Házban tartotta következő rendezvényét, ahol a farsangi mulatságé volt a főszerep. A megnyitón Barna Károly polgármester köszöntötte a résztvevőket és a helyi iskola gyermekeit, a hagyományőrzés fontosságáról beszélt a közönségnek.

Képgaléria megtekintése

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Derekegyház-Tompaháton a Fogathajtó pályán tartotta következő rendezvényét, ahol a hagyományos mangalica feldolgozást mutatták be. A megnyitón Szabó István polgármester köszöntötte a résztvevőket és a hagyományőrzés fontosságáról beszélt a közönségnek.

A megnyitót követően látvány feldolgozás vette kezdetét, közben egy hagyományos disznótoros reggeli is készült, melyet jóízűen fogyasztottak a résztvevők, felidézve a régi családi disznóvágások hangulatát.

A közös reggeli után kolbásztöltő versenyen mérette meg magát kilenc, egyenként három főből álló csapat. A verseny során nyolc kiló húst kaptak a csapatok, melyet kézi darálóval kellett ledarálni és betölteni. A versenyzők által készült kolbászok ízesítésében általában a hagyományos fűszerek domináltak, de akadt kivétel. A zsűri tagjai minden csapat versenymunkáját megkóstolták, értékelték az elkészült ízletes ételeket, majd egységes döntést követően kerültek kihirdetésre a díjazott csapatok. Minden induló csapat oklevelet kapott, a közönség pedig hatalmas tapssal jutalmazta őket. Szabó István polgármester és Kormányos Sándor tanácsnok közösen hirdették ki a dobogós helyeket. A harmadik helyet Laczkó Zsolt és csapata szerezte meg, akik a helyszínen neveztek és a többi csapat által nyújtott segítséggel kaptak darálót, fűszereket, így a versenytársak segítéségével tudták elkészíteni versenymunkájukat. A második helyet a Hódmezővásárhelyről érkező Pálffy Huszárok csapata szerezte meg, akik összeszokott csapatként nagy rutinnal dolgoztak. Az első helyet pedig nagy meglepetésre a fiatal versenyzőkből álló Derekegyház-Tompaháti Fiatal Kolbászhuszárok csapata érdemelte a zsűri döntése alapján. A csapat tagjai, Guti Botond, Varga Gergő és Bottyán Hunor mindannyian huszonöt évnél fiatalabbak, akik büszkén őrzik hagyományainkat, és a jelek szerint nem is akárhogyan sajátították el az idősebbektől tanultakat.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat kollégái jóvoltából a kézművességet kedvelők különböző állatfigurákat varrtak. Gipszből és filc anyagból hűtőmágnesek készültek, továbbá kis cserepek felhasználásával is születtek dísztárgyak, melyeket az ügyes alkotók legnagyobb örömükre hazavihettek magukkal.

A Csongrád-Csanád Megyei Értéktár részét képező kiállításon Hungarikumok és megyei értékek kerültek bemutatásra. A Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai Hungarikum játszóházzal ismertették meg a gyermekeket, a legnehezebb feladat a makói hagyma képének összeállítása volt.

A hagyományos ételek készítése a disznótoros ételekkel nem ért véget, helyi asszonyok segítségével közösen készítették el a résztvevők a vízen kullogó kalácsot. Mindeközben kürtőskalács készítés is zajlott, a mini sütőfára helyezett tésztát mindenki maga süthette parázson. A kétféle kalácsot jóízűen fogyasztották készítőik.

A mangalica feldolgozás lépéseiből folyamatos ízelítőt kaptak a látogatók, készült orjaleves, sült hús, hurka-kolbász, melyet egy közös disznótoros ebéd során fogyaszthattak el.

Napközben a jó hangulatot a Tornyosi Tamburazenekar muzsikája biztosította, mely igazi hangulatfokozóként hatott a dolgos résztvevők számára. Helyi termelők mutatták be kézműves termékeiket, lehetőség nyílt házi sajtokat, levendulaszörpöt, gomba különlegességeket, savanyúságot, gyógynövényes olajokat, füstölt árut, és aszalt gyümölcsös édességeket megkóstolni. Érkeztek horgolásokkal, makramé ékszerekkel, kézműves szappanokkal, szőttes termékekkel, erdélyi kézműves termékekkel, népi bútorfestő munkákkal, hímzésekkel, és különleges ördöglakatokkal is. A különböző portékával kitelepülő termelők igazi vásári hangulatot teremtettek.

A Szentesi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és a Szentesi Tűzoltók Hagyományőrző Egyesület a legkisebbek tekintetét is magukra vonták, amint megérkeztek a tűzoltó fecskendővel, és egy műszaki-mentő gépjárművel. A legbátrabbak kipróbálhatták a felszereléseket, beöltözhettek igazi tűzoltóruhába, és beszélgethettek hivatásos tűzoltókkal.

A nap folyamán számos népi fajáték kipróbálására nyílt lehetőség, melyek különböző ügyességi és logikai feladatokat tartalmaztak, a kézzel festett egyedi játékok a nap témájához hűen kismalac motívumokkal voltak ellátva. A természetes, fából készült egyedi tervezésű óriás játékok közül minden gyermek és vállalkozó kedvű felnőtt is megtalálhatta kedvencét.

A délután folyamán a hagyományok megelevenedtek a színpadon, mikor a Derekegyházi Derce Néptáncegyüttes tagjai jelentek meg népviseletbe öltözve, és bemutatták településük hagyományos néptáncait, ezzel fergeteges hangulatot teremtve. Kicsik és nagyok egyaránt táncra kerekedtek, és egy közös táncházzal zárult a néptánc előadás.

A rendezvényt a Zűrös Banda remek hangulatú koncertje zárta, mely minden résztvevő tetszését elnyerte, és az elismerő tapsvihar mellett újabb táncház kerekedett, mely méltó befejezése volt ennek a tartalmas napnak.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat sok szeretettel várja a Kedves Érdeklődőket 2022. március 04 – én, a programsorozat következő állomásán, Szentesen. Ismerjük meg együtt megyénk településeinek sokszínűségét!

A projektet a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat valósítja meg 2021.01.01-2022.09.30 között.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A projektről bővebb információt www.csongradcsanad.hu/identitas aloldalon olvashatnak.

További információ kérhető:

Katona-Lázár Mária

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 19. 15:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.