Kezdőlap

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat tizennyolcadik állomását Szentesen tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat tizennyolcadik állomását Szentesen tartotta a Megyei Önkormányzat

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Szentesen, a Tenisz Klubban tartotta következő rendezvényét, ahol elsősorban a sportolás szeretetére és fontosságára hívták fel a figyelmet a szervezők. A Sportcsarnokkal történt sajnálatos esemény nagyon megrendítette a város lakosságát, így a fiatalok is nagy lelkesedéssel várták a városban megrendezésre kerülő mai sporteseményt.

Képgaléria megtekintése

A megnyitót követően a Jövőnkért Néptáncegyüttes tehetséges táncosai bemutatták táncaikat a nézőközönségnek, szemet gyönyörködtető népviseletbe öltöztek és fergeteges hangulatot varázsoltak.

Az egészségmegőrzés egy alappillére, a sport volt a rendezvény legfontosabb eleme. Aerobic edzéssel várta a gimnazista lányokat Bagi Alexandra világbajnok, a fiúknak pedig Sihan Brezovai Sándor katonai közelharc oktatást tartott. A gimnazisták lelkesen, vidám hangulatban követték az oktatók minden mozdulatát és a különleges mozgássort könnyen el is sajátították. A sportos ifjúság tagjai lelkesedésükért és ügyességükért ajándékcsomagokban részesültek a szervezők jóvoltából.

A sportprogram folytatásaként foci elemek, trükkök bemutatása és oktatása következett az általános iskolások részére, melyet a Szentesi Kinizsi SZITE tehetséges focistái vezényeltek. A gyerekek nagy örömmel és érdeklődéssel vetették bele magukat a labdamutatványok elsajátításába.

Ezt követően a városi óvodák 9 csapatnyi nagycsoportos ovisai oviolimpián vettek részt. A különleges ügyességi feladatokat könnyen és jókedvűen teljesítették. Az első három helyezett csapat érmeket és serleget is kapott. Minden gyermek teljesítményét a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat oklevéllel és ajándékcsomaggal jutalmazta, amelyet a város polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc és Megyei Önkormányzat dolgozói közösen adtak át.

A Dr. Lakos Sándor Teniszcentrum közreműködésével a Klauzál Gábor Általános Iskola kisdiákjai megismerkedhettek a tenisz alapjaival. Varga Péter klubigazgató bemutatót és játékos teniszfoglalkozást tartott, ahol a gyerekek elsajátíthatták a sportág különleges fortélyait.

A Csongrád Megyei Diáksport Egyesület elnöke és segítői is fontosnak tartják a sport szeretetét és művelését. Ezen a napon közel 100 általános iskoláskorú gyerekkel játszottak együtt egy Sportfesztivál keretein belül, ahol a gyerekek 8 különböző ügyességi állomást próbálhattak ki, különféle játékokkal.

A sportnapon résztvevő gyerekek mindegyike ajándékcsomagot kapott, ami többek között tartalmazott almát és kis üdítőt is, melyet a fáradt sportemberek lelkesen el is fogyasztottak. Az ajándékcsomagok átadásában Kormányos Sándor mezőgazdasági tanácsnok közreműködött.

A nap során lehetőség nyílt különböző kézműves foglalkozásokra a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat kollégái közreműködésével a tavaszvárás és húsvét jegyében. A sportprogramok között a résztvevők különböző gipszfigurákat festettek és hűtőmágneseket alkottak, amelyeket haza is vihettek.

A Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai Hungarikum játszóházzal készültek a gyermekeknek, különböző játékok segítségével mutatták meg megyénk különleges, sokszínű értékeit. A Magyar Vöröskereszt szakképzett önkéntesei által minden résztvevő elsajátíthatta a helyes kézmosás technikáját, és a szakszerű újraélesztést, melyet minden érdeklődő megfelelő odafigyeléssel könnyedén elsajátított a segítők közreműködésével.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőrkapitányság közlekedésbiztonsági vetélkedővel készült a gyermekek számára, teszteket tölthettek ki a közlekedés szabályairól, valamint zsarukockával is módjukban állt játszani.

A nap folyamán a Virgonckodó Játszópark jóvoltából számos népi fajáték kipróbálására nyílt lehetőség, melyek különböző ügyességi és logikai feladatokat tartalmaztak.

A rendezvényt a Bokros Trió feat Nagy Gábor remek hangulatú koncertje zárta, melyet kicsik és nagyok egyaránt élveztek, méltó befejezése volt a napnak.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat sok szeretettel várja a Kedves Érdeklődőket 2022. március 11 – én, a programsorozat következő állomásán, Maroslelén. Ismerjük meg együtt megyénk településeinek sokszínűségét!

A projektet a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat valósítja meg 2021.01.01-2022.09.30 között.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A projektről bővebb információt www.csongradcsanad.hu/identitas aloldalon olvashatnak.

További információ kérhető:

Katona-Lázár Mária

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 23. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.