Kezdőlap

Pályázati felhívás magánszálláshelyek fejlesztésére

Jelentős, 60 milliárdos keretösszegű pályázatot írt ki a Magyar Turisztikai Ügynökség, melyen minden olyan vidéki szereplő részt vehet, aki legfeljebb nyolcszobás szállást működtet. A jogosult szálláshelyek mindegyike szobánként 1 millió forint támogatást kaphat idén, 100% támogatási előleggel. A pályázat önerőt nem igényel!

A pályázat céljai:

  • a szolgáltatási színvonalának emelése és általános minőségének javítása, mely a komfortfokozat fejlesztésében valósulhat meg, például tematikus szolgáltatások kialakítása által;
  • a szálláshelyek működéséből származó árbevételéből profitabilitásuk és fenntarthatóságuk növelése energetikai beruházások megvalósításával;
  • a turisztikai szektor adófizetési képességének erősítése, az adófizetési morál javítása;
  • az érintett desztinációkban a vendégek és a vendégéjszakák számának növelése, illetve az adott desztináció jellege miatt szezonálisan működő egységeknél a szezon meghosszabbítása, vagy a szezonalitás egyenetlenségének kezelése
  • a projektek megvalósításán keresztül munkahelyek teremtése és a meglévő munkaerő megtartása.

A pályázat keretében lehetőség van a meglévő szálláshelyek külső és belső megjelenésének, minőségének fejlesztésére, a szálláshelyek szobáinak és kapcsolódó helyiségeinek átalakítására, felújítására; szálláshely szolgáltatáshoz kapcsolódó eszközök beszerzésére. Emellett támogatható az akadálymentesítés, megújuló energia rendszerek telepítése és kültéri beruházások.

A projektre szánt keretösszeg 60 milliárd forint. A minimálisan elnyerhető, vissza nem térítendő támogatási összeg 100 ezer forint, a maximum 8 millió forint, a támogatási intenzitás 100%-os. Szobánként legfeljebb 1 millió forint támogatás igényelhető. A támogatás előlegként 100%-ban lehívható.

A pályázatot 2020. június 4. és 2020. július 15. közötti időszakban van lehetőség benyújtani az NTAK felületen.

A pályázati felhívás itt érhető el: https://kisfaludyprogram.hu/documents/prod/0_Felhivas_TFC-M-1-1-2..pdf

Forrás: palyazatihirek.eu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 23. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.