Kezdőlap

pályázat

  • Befejeződött a 2021-27-es európai uniós költségvetési ciklus pályázatainak stratégiai és projekt szintű előkészítése Csongrád-Csanád vármegyében

    Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata számára az elmúlt években sok olyan pályázati lehetőség adódott, ami teljesen új szakmai területre vezette az önkormányzatot. A közös pont ezekben az volt, hogy olyan feladatot vállalt fel, amelyben szükség volt a vármegyei szintre, összekötve a települési és országos szinteket.

  • A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat harmadik állomását Szegváron tartotta a Megyei Önkormányzat

    A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Szegváron, a Károlyi-kastély udvarán tartotta rendezvénysorozatának következő állomását, ahol a szegvári és környékbeli gyerekeké volt a főszerep.

  • Fotópályázat

    A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat fotópályázatot hirdetett a megyei lakosság számára, mely 2021. július 31-én zárult.

    A pályázat célja volt, hogy a pályamunkákon keresztül megismertessük, népszerűsítsük a Csongrád-Csanád megyei épített örökségeket, természeti környezetet, valamint az értéktárban szereplő értékeket. A pályázatok elbírálására e három témakörben kerül sor.

    A fotók közül szakmai zsűri választja ki a nyertes pályamunkákat, melyek bemutatásra kerülnek a „A

    ...
  • Hungarikum pályázat 2021 - HUNG-2021/8383

    Kedvezményezett neve: Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat

    A projekt címe: Értékeink határtalanul

    A pályázat azonosítószáma: HUNG-2021/8383

    A támogatás összege: 1.500.000 Ft

    Támogatás mértéke: 100%

    Támogatási cél: II. célterület - Települési, tájegységi értéktárak létrehozása

    A Projekt megvalósításának időtartama: 2021.06.25 – 2022.04.30.

    A projekt tartalmának bemutatása:

    A Csongrád-Csanád Megyei

    ...
  • Hungarikum pályázat 2021 - HUNG-2021/8155

    Kedvezményezett neve: Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat

    A projekt címe: Ismerd meg Csongrád-Csanád megye értékeit!

    A pályázat azonosítószáma: HUNG-2021/8155

    A támogatás összege: 3.500.000 Ft

    Támogatás mértéke: 100%

    Támogatási cél: I. célterület: A Htv. szerinti nemzeti értékek bemutatása és népszerűsítése

    A Projekt megvalósításának időtartama: 2021.06.28 – 2022.04.30.

    A projekt tartalmának bemutatása:

    ...
  • Hungarikum pályázat 2020

    A 2020-ban elnyert Hungarikum pályázat adatai:

    A pályázat azonosítószáma: HUNG-2020/6472

    A projekt címe: Értékünk Csongrád-Csanád megye

    A támogatás összege (Ft): 3.999.991 Ft

    Támogatás mértéke: 100%

    A Projekt megvalósítási helyszínei: Csongrád-Csanád megye (Magyarország)

    A Projekt megvalósításának szerződés szerinti és a megvalósítás tényleges időpontjai:

    • kezdési időpont: 2020.03.23.
    • Támogatói okirat kelte:

    ...
  • Fotópályázat

    Figyelem!!! Fotópályázatunkat meghosszabbítottuk a nagy érdeklődésre és a jó időre tekintettel. Várjuk a pályamunkákat továbbra is az alábbi e-mail címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript

    ...
  • HUNGARIKUM videó pályázat nyertesei

    Felkerültek honlapunkra az „Értékünk Csongrád-Csanád megye” című videópályázat nyertesei és beküldött pályamunkáik.

    Bővebben

  • „Itt közlekedem, vigyázz rám!” - Új táblákkal a gyermekek biztonságáért

    A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Balesetmegelőzési Bizottságának szakmai támogatásával rajzpályázatot hirdet általános iskolás gyermekek felső tagozatos tanulói részrére. Közös célunk, hogy a gyermekek az oktatási intézmények környékén biztonságban legyenek, ezért a gyermekeket kérjük, rajzaikon keresztül hívják fel a közlekedők figyelmét arra, hogy az iskola környékén közlekedjenek lassabban, óvatosabban, vigyázzanak

    ...
  • Meghosszabbított videópályázat

    A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat a megye felső tagozatos általános iskolásai, valamint középiskolásai számára meghirdetett „Értékünk Csongrád-Csanád megye” című videópályázat beadási határidejét meghosszabbította 2021. április 16-ig. A részletes pályázati kiírást cikkünk mellékleteként találják meg az érdeklődők.

    ...
  • Értékünk Csongrád-Csanád megye - Videópályázat

    A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat a megye felső tagozatos általános iskolásai, valamint középiskolásai számára „Értékünk Csongrád-Csanád megye” címmel videópályázatot hirdet. A részletes pályázati kiírást cikkünk mellékleteként találják meg az érdeklődők.

  • Értékünk Csongrád-Csanád megye

    A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 2020. június 2. napon nyújtotta be pályázatát az Agrárminisztérium által „Nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására” (közismertebb néven Hungarikum pályázat) címen meghirdetett pályázati felhívásra.

  • Akár egy millió forint támogatást is kaphatnak a vidéken élő idegenvezetők

    A Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. 2020. július 7-én megjelent pályázati felhívásának keretösszege 300 000 000 Forint, jelentkezni augusztus 7-ig lehet.

  • Kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések

    Idén is meghirdetik a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázatokat – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a szaktárca szombati közleménye szerint.

  • Pályázati felhívás magánszálláshelyek fejlesztésére

    Jelentős, 60 milliárdos keretösszegű pályázatot írt ki a Magyar Turisztikai Ügynökség, melyen minden olyan vidéki szereplő részt vehet, aki legfeljebb nyolcszobás szállást működtet. A jogosult szálláshelyek mindegyike szobánként 1 millió forint támogatást kaphat idén, 100% támogatási előleggel. A pályázat önerőt nem igényel!

  • Előre tervez és együttműködésben gondolkodik Csongrád és Temes megye

    Csongrád és Temes megye együtt tervez annak érdekében, hogy az új programozási ciklus indulása után szinte azonnal képes legyen pályázatokat benyújtani a 2021-2028-as, határon átnyúló fejlesztési program forrásainak terhére. Az Európai Unió és a nemzeti kormányok a magyar-román határszakasz ezen részére jelentős keretösszeget szánnak, ennek lehetséges felhasználásáról tárgyalt Csongrád és Temes megye elnöke, Szegeden.

  • Közösségi együttműködést segítő programot rendeztek Bakson

    2019. május 24-én a baksi Faluházban került megrendezésre a Csongrád Megyei Önkormányzat szervezésében a közösségi együttműködést erősítő „Életvezetési tanácsadás” című rendezvény. A pályázat célja a résztvevők életminőségének javítása.

  • Ingyenes képzések indulnak a foglalkoztatottság növelésére

    Elindult az „Aktívan a tudásért” EFOP 3.7.1-17-2017-00001 számú kiemelt projekt.

    A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Aktívan a tudásért EFOP 3.7.1-17. számú, kiemelt projektjének célja a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű, 18-55 év közötti, alacsony iskolai végzettségű vagy iskolai végzettséggel nem rendelkező személyek társadalmi helyzetének, foglalkoztathatóságának javítása képzések és munkakipróbálások révén az ország kevésbé fejlett

    ...
  • Csongrád Megyei Éghajlatváltozási Platform

    ...
  • Élet a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióban - fotópályázat

    A DKMT Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. pályázatot hirdet „Élet a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióban” címmel.

    A Duna-Körös-Maros-Tisza (DKMT) Eurorégió a Közép-Kelet-Európa centrumában lévő Kárpát-medence délkeleti nagytérségét fogja egybe. A magyarországi Bács-Kiskun és Csongrád megye, a romániai Arad, Krassó-Szörény és Temes megye, valamint a szerbiai Vajdaság Autonóm Tartomány területét integráló regionális együttműködés.

1. oldal / 2

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 23. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.