Kezdőlap

Klímanócskák faültetése

Klímanócskák faültetése

A Csongrád Megyei Önkormányzat egy pályázatnak köszönhetően a megyei klímastratégia kidolgozásában vehet részt. Ehhez kapcsolódóan a Föld napja alkalmából a megye településein ültettek fát, így Hódmezővásárhelyen, a Szabadság téri Óvodában is, ahol az ovisok is bekapcsolódtak az akcióba.

A Csongrád Megyei Önkormányzat tavaly kezdte el ezt a programot, és 2018 tavaszán fogják befejezni. A fő cél egy speciálisan Csongrád megyére érvényes klímastratégia kidolgozása, hiszen a klímaváltozás következtében a megye különösen veszélyeztetett terület. A Homokhátságban például a víz visszatartása lenne fontos, míg a Tiszántúlon a nagy belvizes területek jelentenek problémát.

A klímastratégia kidolgozásán túl olyan rendezvényeket, programokat is szerveznek, amelyeknek elsődleges célcsoportja a fiatalabb generációk. Így a két konferencia, négy workshop mellett játékos vetélkedőkkel, rajzpályázatokkal vagy jelen esetben faültetéssel hívták fel a figyelmet a klímaváltozásra, illetve arra, hogy mit tehet az egyén környezete megóvása érdekében. Ebbe kapcsolódott be a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Szabadság téri Telephelye is, ahol elsőként a meghívott vendégek – dr. Kovács Beáta, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, Sipos-Kovács Mónika projektmenedzser és Bonifert Gábor kabinetvezető – megtekintették az óvodások egy foglalkozását. A Klímanócskák (vagyis a Szabadság téri ovi gyerkőcei, akik a foglalkozáson hódoknak és vidráknak öltöztek) képzeletbeli sétát tettek, ahol jártak a mártélyi természetben, beszélgettek az energiatakarékosságról, sok éneket, verset adtak elő, amelyekbe rengeteg hasznos információ volt beépítve. A program végén pedig az óvoda udvarán a gyerekek és a felnőttek közösen ültettek egy fát.

Ezzel kapcsolatban dr. Kovács Beáta elmondta, hogy nagyon nagy élmény volt számára ez a program, és örömmel tapasztalta, hogy a kicsik tudják, mire kell figyelniük a természet-, a környezetvédelem kapcsán, illetve teljesen természetesen használnak olyan szavakat, mint a „szélturbina” vagy a „napkollektor”. Erről dr. Kovács Beátát hallják:


Bozókiné Szabó Ildikó, az óvoda szakmai vezetője és regionális klímareferens elmondta, hogy az intézmény csatlakozott egy másik akcióhoz is. Az „Gyújts egy gyertyát a Földért!” elnevezésű program értelmében a gyerekek a fácskát körbe állva elénekeltek egy dalt, miközben kezükben mécses volt.

Forrás: promenad.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 19. 15:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.