Kezdőlap

Hódmezővásárhely

  • Keserü Ilona festőművész lett a fődíjas, övé a Tornyai-plakett - Megnyílt a 64. Őszi Tárlat Vásárhelyen

    A vasárnap megnyílt 64. Vásárhelyi Őszi Tárlaton az érdeklődők 134 művész 196 alkotását tekinthetik meg a helyi Alföldi Galériában december elejéig. A megnyitóbeszéd arról szólt, egyszer talán kialakul Magyarországon az a középosztály, amely értékeli a kortárs képzőművészetet.

  • Orbán: Szabadka-Szeged-Hódmezővásárhely között járna a Tram Train

    Nem zsugorítani szeretnénk a villamosvasutat, hanem a költségeket ésszerűsíteni és a távot kibővíteni – jelentette ki Orbán Viktor Hódmezővásárhelyen, amikor a Modern Városok Program keretében utolsó állomásként pénteken a településre látogatott.

  • Hamarosan valamennyi területfejlesztési pályázaton nyertest hirdetnek Csongrád megyében

    Néhány héten belül a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) teljes, 29 milliárd forintos Csongrád megyei keretére kihirdetik a nyerteseket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

  • Hamarosan az összes fejlesztési forrás gazdára talál

    Rövid időn belül Csongrád megyében is megkezdődnek a Terület és Területfejlesztési Operatív Program által finanszírozott beruházások – hangzott el csütörtökön Hódmezővásárhelyen, ahol az is kiderült, hogy néhány héten belül a teljes, 29,2 milliárd forintos támogatás sorsáról megszülethet a döntés.

  • Klímanócskák faültetése

    A Csongrád Megyei Önkormányzat egy pályázatnak köszönhetően a megyei klímastratégia kidolgozásában vehet részt. Ehhez kapcsolódóan a Föld napja alkalmából a megye településein ültettek fát, így Hódmezővásárhelyen, a Szabadság téri Óvodában is, ahol az ovisok is bekapcsolódtak az akcióba.

  • Cél: A klímastratégia megalapozása

    Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Dipol Csoport, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és az Országos Klímareferens Hálózat Egyesület közösen rendezte meg szerdán az „Alkalmazkodj okosan!” Klímatudatos települések konferenciáját, Hódmezővásárhelyen, a Polgármesteri Hivatal Dísztermében.

  • Hódmezővásárhelyen járt az országjáró szuperokos mobil tanterem

    Hódmezővásárhelyen, nevezetesen a Németh László iskola udvarán töltötte az elmúlt egy hetet a Mobil Digitális Iskola, azaz a Mobidik program szuperokos digitális kütyükkel felszerelt konténertanterme.

  • A kommunizmus áldozataira emlékeztek Szegeden és Vásárhelyen

    A szovjet megszállás, a magyar diktatúra, valamint a sztálini, rákosi és a kádári terror áldozataira emlékeztek pénteken koszorúzással

  • Novák Katalin Hódmezővásárhelyen: 42 millióval támogatja a kormány a Démétér Házat

    Évente akár 40-50 gyermeknek is szüksége van életmentő beavatkozásra a budapesti Szent László Kórház Gyermek-hematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán, ahonnan a legyengült immunrendszerű kicsik gyógyulási idejük alatt a Démétér Házba költözhetnek. A csontvelő-transzplantáción átesett betegeknek és családtagjaiknak ez a hely a második otthonuk, ezért Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, a Démétér Házért folytatott országos jótékonysági

    ...
  • Emléktábla vásárhelyi és szegedi katonáknak

    Emléktáblát állított Hódmezővásárhely és Szeged városa az első világháború 5. honvéd gyalogezred magyar katonáinak, a lengyelországi Przemyśl erődjénél tanúsított hősies helytállásukért. Az I. világháborúban itt szolgált Csongrád megyei honvédek hősiességét mostantól négynyelvű márványtábla hirdeti Európa egyik legnagyobb erődrendszerében.

  • Cél a minőségi munkahelyek kialakítása

    Pénteken aláírták azt a paktumot, melynek célja a minőségi munkahelyek kialakítása, a munkaerő mobilitásának biztosítása és munkaerőpiac bővítése Hódmezővásárhelyen. A szignózásra Vásárhelyen, a Fekete Sasban került sor.

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 23. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.