Kezdőlap

Új Ifjúsági Szálláshely Szegváron

Új Ifjúsági Szálláshely Szegváron

A szegvári Kurca-völgye Egyesületnek az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap Turisztikai fejlesztések ösztönzése pályázatból sikerült egy korszerű ifjúsági szálláshelyet létesíteni Szegvár központjában. A több, mint 50 millió forint támogatásból létrehozott szálláshelyen kilenc berendezett szoba szolgál lehetőségként a település vendégeinek minden igényt kielégítő elszállásolására. A település egyik lehetősége a turizmus fejlesztésében van, az öko- vadász- horgász- turizmus kiaknázatlan lehetőséget jelentenek.

A településesen évek óta problémát jelentett a csoportok elszállásolása, csak falusi turizmus működött Szegváron, ami magánházaknál szobák bérbeadását jelentette, nagyobb csoportok egy helyen történő elszállásolására viszont nem volt mód. A testvértelepülések delegációinak fogadásakor, illetve nagyobb települési rendezvények, lakodalmak esetén nem volt elegendő szálláshely, ezért is nagy jelentőségű, hogy a pályázat révén az új ifjúsági szállás megépítésével megoldás született erre a problémára.

Az új ifjúsági szálló megvalósítása minden szegvári civil szervezetnek segítséget jelentett, rendezvények szervezése és vendégek elszállásolása tekintetében. A létrejött szálláshely nemcsak szállóvendégek fogadására alkalmas, hanem nagyobb csoportok rendezvényeinek lebonyolítására is lehetőséget nyújt, ezáltal is segítve a közösségi szemléletformálást.

(Gémes Gergő, a Kurca-völgye Egyesület elnöke)

Önkormányzati hírek

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. február 16. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2022. december 09. 8:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Rendkívüli közgyűlés

  • 2022. december 02. 11:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2022. november 11. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2022. szeptember 9. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. június 6. 19:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4.

Közgyűlés

  • 2022. május 13. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. április 9. 19:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4.

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. március 29. 15:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Közgyűlés

  • 2022. március 11. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. március 3. 11:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.