Kezdőlap

Megjött az első eredmény a megyei befektetés-ösztönzési tevékenységben

Megjött az első eredmény a megyei befektetés-ösztönzési tevékenységben

Több megyei település területei is bekerültek az országos telephely adatbázisba, melyben a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat munkája is segített.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat egyre szorosabb együttműködésben áll a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel, a HIPÁ-val. Ennek keretében az önkormányzat megkereste a megyei polgármestereket, annak érdekében, hogy összegyűjtse a befektetési céllal kiajánlható területeket. Eddig 6 településsel jutott odáig a közös munka, hogy, egyrészt a HIPA érdeklődött a területeik iránt, másrészt ki is töltötték a HIPA által rendszeresített adatlapokat. Ez a feltétele annak, hogy az ingatlanok bekerülhessenek az országos telephely adatbázisba, így azok egy belföldi, vagy külföldi befektetői megkeresés esetén azonnal, közvetlenül kiajánlhatók.

Az országos szervezet tájékoztatása szerint mind a 6 Csongrád-Csanád megyei település (Kistelek, Maroslele, Pusztamérges, Bordány, Székkutas, Sándorfalva) területei bekerültek az adatbázisba.

Az első pozitív eredmények tükrében továbbra is bátorítjuk a megye településeit arra, hogy vegyék fel a kapcsolatot velünk, amennyiben akár befektetési célú területeik, akár más olyan jellegű fejlesztési elképzeléseik vannak, amelyben a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat segítséget tud nyújtani.

Önkormányzati hírek

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 23. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. február 16. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2022. december 09. 8:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Rendkívüli közgyűlés

  • 2022. december 02. 11:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2022. november 11. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2022. szeptember 9. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. június 6. 19:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4.

Közgyűlés

  • 2022. május 13. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.