Kezdőlap

A versenyszférában, a közszférában és a mezőgazdaságban is nőtt a bérszínvonal Domaszéken

A Csongrád Megyei Önkormányzat által elindított cikksorozat harmadik részében Sziráki Krisztián, Domaszék polgármestere nyilatkozik. A téma, hogy a megyei polgármestereknek milyen tapasztalatai vannak a megyei és a helyi foglalkoztatási együttműködési programokkal, paktumokkal kapcsolatban.

– Hallottunk a megyei, illetve a helyi paktumok támogatási lehetőségeiről, de önkormányzatként nem vettünk igénybe ezeket – kezdte Sziráki Krisztián Domaszék polgármestere. – Általánosságban elmondható, hogy jó az együttműködésünk a Szegedi Járási Hivatallal, amelyen keresztül a bér- és bérköltség-támogatások elbírálásra kerültek – tette hozzá.

A polgármester elmondta, az elmúlt 2-3 évben kis mértékben érezhető volt a munkanélküliség csökkenése, valamint a munkakörülmények javulása, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a domaszéki munkanélküliségi adatok egyébként sem túl magasak.

Sziráki Krisztián kiemelte, mind a versenyszférában, mind a mezőgazdaságban, mind pedig a közszférában érezhetően nőtt a bérszínvonal a településen.

A jelenlegi járványhelyzettel kapcsolatban a domaszéki polgármester úgy fogalmazott, az önkormányzat munkáltatóként megpróbál lehetőségeihez mérten a lehető legjobban “vigyázni” a munkavállalóira.

– Bár nem látjuk még a rendkívüli helyzet végét, bízunk benne, hogy létszámleépítés nélkül, átcsoportosításokkal sikerül átvészelnünk ezt az időszakot. A vállalkozói szféra információi az országos átlagot támasztják alá: az éttermek, egyéb vendéglátóhelyek jelentős létszámleépítésre kényszerültek, a gyártó-termelői vállalkozói szegmenst nem érintette jelentősen a helyzet, a kereskedelemben szintén minden változatlan. A legnagyobb kérdés a mezőgazdasági termelők esetében van, ugyanis a jelentős számú (főleg Romániából és Szerbiából érkező) idénymunkás a veszélyhelyzet miatt hazament és nem tudni, hogy mikor jön vissza. Sajnos a helyi idénymunkások száma nagyon alacsony – összegezte meglátásait.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Projekt címe: Csongrád Megyei Gazdaság- és Foglalkoztatás-fejlesztési Együttműködési Program (PAKTUM)

Projekt azonosító: TOP-5.1.1-15-CS1-2016-00001

Forrás: szegedma.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. június 6. 19:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4.

Közgyűlés

  • 2022. május 13. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. április 9. 19:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4.

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. március 29. 15:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Közgyűlés

  • 2022. március 11. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. március 3. 11:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Közgyűlés

  • 2022. február 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülése

  • 2022. január 27. 9:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza, Tisza terem

Közgyűlés

  • 2021. december 3. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2021. november 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2021. szeptember 9. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2021. augusztus 25. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2020. november 5. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Közgyűlés

  • 2020. november 6. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2020. szeptember 11. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Csongrád-Csanád Megyei Értéktár

Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.

Keresés