Kezdőlap

A megyében élők biztonsága az első - Csongrád megyei közgyűlés elnöke ellátogatott a katasztrófavédelemhez

A megyében élők biztonsága az első - Csongrád megyei közgyűlés elnöke ellátogatott a katasztrófavédelemhez

Gémes László először találkozott a katasztrófavédelmi igazgatóság vezetői állományával. Tájékozódott a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság feladatairól, majd támogatásáról biztosította a szakembereket, és kijelentette: egymást segítő szoros szakmai kapcsolatra számít a jövőben.

Képgaléria megtekintése

A szervezet megyei igazgatója, Szatmári Imre tű. dandártábornok ismertette az elnökkel a Csongrád megyére jellemző veszélyforrásokat, a védelmi rendszer sajátosságait, a katasztrófavédelem rendszerének felépítését. Emellett a tábornok tájékoztatást adott a helyi és a területi szintű védelem aktuális feladataitól, valamint a megelőzés érdekében végzett intézkedésekről.

Az új elnök a találkozón kijelentette: számára kiemelt fontosságú a Csongrád megyében élők biztonsága, ennek érdekében a katasztrófavédelem mellett a rendőrséggel is szoros, egymás munkáját segítő kapcsolatot épített ki. Hozzátette: nem ismeretlen számára védelmi igazgatás területe, hiszen Szegvár vezetőjeként éveken át első kézből tájékozódhatott a helyi önkéntes tűzoltókat érintő feladatokról, az őket érintő változásokról. Több, mint kilenc éve tagja a Csongrád Megyei Közgyűlésnek is. Gémes László hangsúlyozta, az elmúlt évben szerzett vezetői tapasztalatai, valamint a lakosok érdekében végzett eddigi munkája a jövőben is segíteni fogja abban, hogy Csongrád megyéért, az itt élőkért dolgozhasson minden nap. Ebben pedig ugyanúgy, mint eddig, számít a megyei igazgatóság szakembereire, a hatóság által biztosított szakmai közreműködésre.

A találkozó végén Szatmári Imre tű. dandártábornok biztosította az elnököt, hogy a katasztrófavédelem támogatására a jövőben is számíthat a megyei közgyűlés, majd egy tűzoltó gépjárműveket bemutató könyvet ajándékozott Gémes Lászlónak.

Önkormányzati hírek

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. február 16. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2022. december 09. 8:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Rendkívüli közgyűlés

  • 2022. december 02. 11:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2022. november 11. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2022. szeptember 9. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. június 6. 19:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4.

Közgyűlés

  • 2022. május 13. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. április 9. 19:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4.

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. március 29. 15:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Közgyűlés

  • 2022. március 11. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. március 3. 11:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.