Kezdőlap

Megalakult a Csongrád Megyei Közgyűlés

Megalakult a Csongrád Megyei Közgyűlés

A 2019. október 13-i önkormányzati választásokat követően október 30-án megtartotta alakuló ülését a Csongrád Megyei Közgyűlés. Az ülés kezdetén dr. Juhász Tünde kormánymegbízott asszony köszöntötte a résztvevőket, a megválasztott képviselőknek gratulált, egyben felhívta figyelmüket munkájuk felelőségére. A dr. Pető Zsolt, a Területi Választási Bizottság elnöke ismertette a megyei önkormányzati választás eredményét, mely szerint a FIDESZ-KDNP 12, az MSZP 2, a Mi Hazánk 2, a Jobbik 2, a DK 1, míg a Momentum 1 mandátumot szerzett a közgyűlésben

Képgaléria megtekintése

Az eskütételt követően a képviselők átvették megbízólevelüket a TVB elnökétől. A vonatkozó jogszabályoknak megfelelően ezt követően tiktakos szavazással választotta meg elnökét a Közgyűlés. A szavazás eredményeként Gémes László (FIDESZ-KDNP) lett a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Az elnöki eskütételt követően Gémes László átvette az ülés vezetését a korelnök Magyar Annától, és ezt követően már az újonnan választott elnök javaslatairól döntött a Közgyűlés. Ezek között elsőként az alelnökök személyéről. Csáki Béla és dr. Polner Eörs főállású, míg Magyar Anna társadalmi megbízatású alelnökként fogja segíteni a Közgyűlés elnökének munkáját. A korábbi ciklushoz hasonlóan három tanácsnokot is kinevezett a testület: Ádók János kulturális és sport ügyekért felelős, Nógrádi Zoltán külgazdasági, míg Kormányos Sándor mezőgazdasági ügyekért felelős tanácsnokként fog dolgozni. A Közgyűlés döntött még a bizottságok személyi összetételéről, illetve arról, hogy a következő rendes ülését november 29-én tartja.

Önkormányzati hírek

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. február 16. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2022. december 09. 8:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Rendkívüli közgyűlés

  • 2022. december 02. 11:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2022. november 11. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2022. szeptember 9. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. június 6. 19:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4.

Közgyűlés

  • 2022. május 13. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. április 9. 19:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4.

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. március 29. 15:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Közgyűlés

  • 2022. március 11. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. március 3. 11:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.