Kezdőlap

A mezőgazdasági folyamatokat nagymértékben alakítja a klímaváltozás

A mezőgazdasági folyamatokat nagymértékben alakítja a klímaváltozás

Ennek megfelelően kiemelt szerepet tölt be a mezőgazdasággal foglalkozó szervezetek, szakemberek tapasztalata Csongrád Megye Klímastratégiájának megalkotásában.

Szarka Béla, a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, a klímát kutató szervezetek a mezőgazdaságot látják az egyik legjelentősebb szennyezőnek, szén-dioxid és egyéb gázok kibocsátójának. Úgy gondolja, a kutatóintézetnek is kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy a mezőgazdaság a jövőben is fenntartható módon járuljon hozzá a társadalom élelmiszerellátásához. Ezért tartja fontosnak, hogy szakmai tapasztalatukkal elősegítsék a dokumentum megalkotását. A decemberben Szegeden tartott Csongrád Megyei Éghajlatváltozási Platformon elmondta, a mezőgazdaság egyben a kárvallottja is a klímaváltozásnak.

– Az éghajlatváltozás legnyilvánvalóbb jelei egyrészt a hőmérséklet, másrészt a csapadékviszonyok megváltozása. Az eddigi ismereteink szerint nem a lehulló csapadék összmennyisége változik meg, hanem annak eloszlása. Azaz, például ha télen esik több csapadék a korábbiakhoz képest, akkor a nyári időszak szárazabbá és melegebbé válik. Ez természetesen károsan érinti a növényeket. Elsősorban növénynemesítéssel foglalkozunk, a szárazsághoz való alkalmazkodás az egyik legfontosabb tényező – fejtette ki Szarka Béla. Az ügyvezető igazgató ismertette, míg korábban elmondhattuk, kukorica-vetőmag nagyhatalom Magyarország, addig ma már egyre nehezebb kukoricát gazdaságosan termeszteni. A szárazság olyan sok termést visz el, hogy a gazdák közül többen inkább más növények termesztésére váltanak. A vetőmag-termesztést is tönkre teheti a szárazság.

Csongrád megyében kiemelten kell ezzel foglalkozni, ugyanis ez az egyik legjövedelmezőbb mezőgazdasági üzletág. Hangsúlyozta, a platform lehetőséget teremtett más tudományterületeken dolgozó szakemberek információcseréjére, tájékozódtak a megyei jövőképről, lehetőségekről. A Csongrád Megyei Közgyűlés a stratégiát társadalmi egyeztetésre bocsátja a platform szakmai álláspontjának kialakítását követően.

A tavasszal záruló, Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében életre hívott 30 millió forintnyi keretösszegű, száz százalékban európai uniós forrásból finanszírozott KEHOP-1.2.0-15-2016-00003 projektben dolgozzák ki a megyei klímastratégiai dokumentumot és indították el a platformot. A szakemberek úgy tartják, a dokumentum megléte megalapozhatja a megye hatékonyabb fellépését a klímaváltozás negatív hatásaival szemben.

A Csongrád Megyei Önkormányzat KEHOP-1.2.0-15-2016-00003 azonosítószámú “Csongrád Megye Klímastratégiájának elkészítése” című projektje az Európai Unió támogatásával.

Forrás: SZEGEDma.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 19. 15:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.