Kezdőlap

Mécsesek gyúltak a Rerrich Béla téren

Mécsesek gyúltak a Rerrich Béla téren

Az 1956-os forradalmi eseményekről tegnap délután fél öttől a Rerrich Béla téren emlékeztek meg - beszédet mondott B. Nagy László és Fejér Dénes, valamint a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola diákjai készültek műsorral.

A Politikai Foglyok Országos Szövetségének (Pofosz) elnöke, Fejér Dénes harcolt ’56-ban, és kijelentette, hogy az a 12 nap életük legszebb és legértékesebb ajándéka volt. Élő tanúkként állnak most itt, akik büszkék egykori tetteikre.

B. Nagy László országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet Melocco Miklós szobrára, mely mellett az ünnepség zajlott: a szabadság pillangóját cipelők a kérészéletű forradalom, a szabadságért vállalt fájdalom, örök seb jelképe. Felidézte, hogyan zajlottak az ’56-os események Szegeden, és milyen eredményei lettek a forradalomnak az országban és az egész világon.

Az ünnepi műsort és beszédeket követően számos intézmény és szervezet, párt képviselői helyeztek el koszorút, köztük B. Nagy László, Holubán Csilla, Kakas Béla, Haág Zalán, a város önkormányzata nevében Tóth Károly és Kerek Attila. A koszorúzást követően mécseseket gyújtottak a szobor talapzatánál ’56 emlékére.

Forrás: delmagyar.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 23. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.