Kezdőlap

Fradi-gála avatta a modern makói sportkomplexumot

Fradi-gála avatta a modern makói sportkomplexumot

Befejeződött Makón az Erdei Ferenc téri sportkomplexum rekonstrukciója, a 402 millió forintos – 70 százalékban TAO-támogatásból megvalósult – beruházást a Makó – FTC barátságos labdarúgó-mérkőzéssel adták át vasárnap.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ünnepségen emlékeztetett arról, hogy a pálya felújítása harminc éve vagy még hosszabb ideje váratott magára. A térség országgyűlési képviselőjeként ígéretet tett arra, hogy a város sportinfrastruktúrájának fejlesztése folytatódni fog, egyúttal gratulált Makó közösségének a gyönyörű, felnövekvő nemzedékeket szolgáló beruházáshoz. Kubatov Gábor, az FTC elnöke felidézte, hogy a pálya nézőcsúcsát egy Makó – Fradi meccs tartja, amikor mindkét csapat a másodosztályban játszott. A mérkőzésre 3500-an voltak kíváncsiak. Azt is kiemelte, a sport, különösképpen a labdarúgás azért fontos, mert megtanítja a gyermekeket segíteni a gyengét, közösségben dolgozni, alkalmazkodni másokhoz, hinni a munkában. Aki sokat sokat edz, sikeres lesz a pályán, nem mellesleg egészségesebb felnőtt.

Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) makói polgármester elmondta, a városvezetés a verseny- és tömegsport infrastruktúrájának teljes megújításáról döntött, és annak stratégiáját Czirbus Gábor (Fidesz-KDNP) alpolgármester irányításával dolgozták ki, valósítják meg.

A 1,5 milliárd forintból megvalósuló beruházássorozat részeként felújították a Makovecz Imre tervei alapján épült sportcsarnokot, műfüves labdarúgópályákat alakítanak ki a városban, 650 millió forintból pedig kézilabda munkacsarnok épül. Az Almási utcában felújították a gyermek- és utánpótláscsapatokat szolgáló sportcsarnokot, és egy másik kisebb sportcsarnok épül a József Attila Gimnázium mellett – sorolta.

A makói Erdei Ferenc téri sportpálya lelátója és öltözője az épület rossz állapota miatt már nem tudta megfelelően kiszolgálni a diákok, a csapatok, valamint a sportolni vágyók igényeit. A Maros-menti Utánpótlás Futball Club az önkormányzattal közösen egy új öltöző- és lelátóépület kialakítására adott be támogatási kérelmet a Magyar Labdarúgó Szövetséghez. A 402 millió forintos költségvetésű – 70 százalékos TAO-támogatásból megvalósult – beruházás során nyolc öltözőt, két játékvezetői öltözőt, orvosi és rehabilitációs szobát, edzői szobát, konditermet, két szertárt, mosodát, eszköztároló helyiséget, két irodát és egy klubszobát alakítottak ki.

A sportkomplexumot a jelenleg harmadosztályú Makó felnőttcsapata, valamint a 12 utánpótlásgárda használja. A létesítményben naponta mintegy 200 sportolónak tartanak edzéseket. Itt rendezik a Bozsik-program térségi eseményeit, amelyeken nyolc település ifjú labdarúgói vesznek részt. A sportkomplexumban zajlanak a városi és a térségi Diák Olimpia labdarúgó és atlétikai versenyei, valamint minden labdarúgó tömegsportrendezvény, de a pálya nyitott a kedvtelésből futók számára is.

A beruházást köszöntő gálamérkőzésen az NB III-as Makó FC méltó partnere volt az NB I-es Ferencvárosi TC-nek, a meccs a zöld-fehérek 4-0-s sikerével végződött.

Gálamérkőzésen:

Makó FC – Ferencvárosi TC 0-4 (0-1).

Makó: Garamvölgyi (Túri, 78.) – Rakonczai (Palotás, 59.), Tóth I. (Gilinger, 59.), Takács J., László – Széll (Lipták, 14.), Sirokmán (Béres, 78.), Bánóczki (Tóth T., 69.) – Gémes (Horváth K., 78.), Bartucz, Vajna (Patai, 69.). Vezetőedző: Méhes Tibor.

FTC: Holczer – Pedroso, Batik, Otigba (Takács Zs., 65.), Blazic (Könczey, 65.) – Gorriaran (Szabó, 65.), Leandro – Csernik, Paintsil (Novák, 65.), Amadou – Priskin (Horváth B., 65.). Vezetőedző: Thomas Doll.

Gól: Gorriaran (31.), Amadou (60.), Horváth B. (68.), Novák (69.)

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 19. 15:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.