Kezdőlap

Átfogó iskolafejlesztési program indul

Átfogó iskolafejlesztési program indul

Új, átfogó iskolafejlesztési program indul: 81,2 milliárd forintos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán sajtótájékoztatón kifejtette: az érintett intézményekben közel 200 ezer diák tanul. A programba bevont 527 iskolából 436 általános iskolát és középfokú intézményt felújítanak, 91 esetben bővítések történnek.

A munkák során új, korszerűen felszerelt tantermeket alakítanak ki, megújulnak a nyelvi képzési helyszínek, informatikai eszközök érkeznek - közölte a tárca vezetője. Balog Zoltán jelezte: emellett a nagy digitális fejlesztési programba is bevonják az oktatási intézményeket, az informatikai elérést erősítik. A miniszter kiemelte: a fejlesztések ott valósulhatnak meg, ahol arra a legnagyobb szükség van, 292 település hátrányos helyzetű járásban található.

Az iskolák állami intézmények, a Klebelsberg Központ fenntartásában vannak. Összegzése szerint ilyen nagy volumenű iskolafejlesztési program az elmúlt harminc évben nem volt. A fejlesztések a nemzeti költségvetés és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében valósulnak meg. Több tízmilliárdos forrásból már kihirdetett pályázatok alapján zajlik az egyházi iskolák fejlesztése is - jegyezte meg.



Balog Zoltán kitért arra is: 2010 óta már több mint 500 iskola újult meg 38,2 milliárdos forrásból. Hozzátette: a tanterem, tornaterem, tanuszoda fejlesztési program keretében három új intézményt adnak át a jövő héten Fertődön, Geszten és Izsákon.

Kiemelte: az iskolakezdéshez a feltételek biztosításában most augusztus végén sokkal jobban állnak mint az előző években. Általános, strukturális probléma nincs - mutatott rá.

Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár kiemelte: hétfőn elkezdődnek a kiértesítések, amelyek néhány napot vesznek maximum igénybe. Az Emmi felületeire kikerülnek a nyertes intézményeket tartalmazó részletes listák.

Az EFOP 270 milliárdos keretéből most 81,2 milliárdról született döntés - jegyezte meg. Kitért arra is, hogy az Oktatási Hivatal szervezésében zajlanak a megyei tanévnyitók, amelyeken számot adnak a helyi fejlesztésekről.

Kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta: a térségi iskolahálózat központjai ügyében még nem született döntés, számos esetben a mostani programok ilyen fejlesztések is, de nem csak erre koncentráltak. Balog Zoltán jelezte: három éven belül lezárulnak a felújítások.

Veres András püspök lombikprogramot érintő szavaira azt mondta: a kormány szélesíti a lombikprogram támogatását, mivel az a meddő pároknak lehetőséget nyújthat a gyermekvállalásra.

Kell ugyanakkor gondolni a be nem ültetett embriók sorsára is. Célunk egy olyan szabályozás kialakítása, amely a lehető legtöbb párnak adja meg a gyermekvállalás lehetőségét, egyúttal a leginkább tartja szem előtt az élet védelmének alkotmányos elvét - közölte.

(MTI)

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 19. 15:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.