Kezdőlap

Szent István örökében - Államalapító királyunkra emlékeztünk Horgoson

Szent István örökében - Államalapító királyunkra emlékeztünk Horgoson

Pénteken délután Horgoson Szent István napja alkalmából ünnepi műsor keretében megkoszorúzták államalapító királyunk mellszobrát. Az ünnepség gyermekjátékokkal kezdődött, a Kárász Karolina Általános Iskola diákjai és a Napraforgó óvoda kicsinyei közreműködésével. A megemlékezésen a Bartók Béla Közművelődési Egyesület és az iskola műkedvelői léptek fel. Az ünneplő polgárokhoz Kakas Béla Csongrád Megye Közgyűlésének elnöke szólt:

– Augusztus huszadika Magyarország nemzeti ünnepe, az államalapító Szent István királyunk előtt tisztelgünk e napon. Nemzeti ünnepünk eredete 1083-ig nyúlik vissza. Szent László király ebben az évben, augusztus huszadikán emeltette oltárra I. István király földi maradványait. Tette mindezt István nyughelyén, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában. Ez a kor szokásai szerint a szentté avatást jelentette.

Augusztus huszadikát tulajdonképpen Mária Terézia óta ünnepeljük ismét. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után nem engedélyezték első királyunk ünneplését. Később, Ferenc József mégis munkaszüneti nappá nyilvánítja, de jóval a kiegyezés után, 1891-ben. A két világháború között, a területében és népességében is jelentősen megfogyatkozott Magyarországon Szent István az erős államiság, a magyar királyság, valamint a nemzeti egység jelképe lett. Így, az 1938. évi székesfehérvári országgyűlés törvénybe iktatta Szent István emlékét és a nemzeti ünnepet.

Ez a mi ünnepünk. Miénk, magyaroké! A miénk, mert a mi őseinknek köszönhetjük az országunkat és mi, az itt lakók építjük, ápoljuk, tesszük szebbé évről évre. És a mi gyerekeinknek, unokáinknak adjuk majd tovább, bízva abban, hogy talán majd ők is megbecsülik.

Maga az államalapítás nem az ünnepről szól, hanem a munkáról, a kemény munkáról. István terveit, céljait sok tényező nehezítette, sokan reménykedtek a király és az ország bukásában. De nem hátráltak meg. Emelt fővel, szilárd hittel kitartott és a történelem igazolta bátorságát. Vegyünk példát és végezzük feladatainkat a nemzeti ünnepen is hittel és alázattal.

Ne feledjük Szent István, Imre herceghez intézett szavait:

„Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik és, hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlöltség.”

Szent királyunk így mutatja az utat a ma emberének is. Azt üzeni, hogy szavak helyett tettekkel, ígéretek helyett munkával állhatunk csak meg a vállalt feladat és embertársaink előtt – mondta ünnepi beszédében Kakas Béla.

Forrás: www.magyarszo.rs

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.