Kezdőlap

Múlt és jelen olvad össze a lengyel művész képein a Millenniumi Kávéházban

Múlt és jelen olvad össze a lengyel művész képein a Millenniumi Kávéházban

Mariusz Nowicki tárlatát mutatták be Szegeden. A lengyel fotóművész montázsokat alkotott, amelyeken megjelenik a múlt és a jelen. A kiállítást Kakas Béla és Török János nyitotta meg.

Szegeden, a Millenniumi Kávéházban mutatták be Mariusz Nowicki Az idő pókhálója című kiállítását. A lengyel fotóművész képei a Lengyel Köztársaság Szegedi Konzulátusa, a Szegedi Lengyel Önkormányzat és a Łódzi Fotóművészek Társasága együttműködésének eredményeképpen jutottak el városunkba. Łódz sikátorai , Bieszczady hegyei között járva szívesen alkot Nowicki.

Kakas Béla, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, az alkotót több díjjal is elismerték hazájában, sok önálló kiállítást is összeállított Lengyelországban és Csehországban. „Megfogott, hogy visszautal a fotózás azon időszakára, amikor a fényképeket művészek, vagy igazi mesteremberek készítették” – fogalmazott. Párhuzamba állította Nowicki képeinek montázsait a saját tanyája falán, az egykori tulajdonosokról készült század eleji fényképpel – mindegyik megidézi a régi világot a mai keretek között.

A kiállítás Szegedre hozásában Karol Biernacki lengyel tiszteletbeli konzul szerepét emelte ki Gluszczakné Szűcs Ilona, a Łódzi Fotóművészek Társaságának tagja, aki az alkotót képviselte. Łódz és Kiskunfélegyháza fotóművészei már évek óta együtt alkotnak, egyik évben a lengyelek látogatnak Magyarországra, a következő esztendőben pedig fordítva. A társaság kifejezetten aktív, szeptemberben rendezi meg 800. kiállítását a 60 éves közösség.

„Mariusz Nowicki hisz a régi fényképekben” – vélekedett Török János fotóművész, fotóriporter. Úgy látja, nem könnyen emészthető anyag, érdemes aprólékosan megtekinteni. A képeken domináns a tartalom, azaz az ember és a forma, avagy a fekete-fehér látványvilág.

Forrás: SZEGEDma.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 23. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.