Kezdőlap

Felragyogott a dómban a betlehemi láng

Idén is megérkezett a belső békét hirdető betlehemi láng a szegedi dómba szombaton.

A béke lángjának fogadására várták az érdeklődőket szombat délután a szegedi Fogadalmi Templomban, ahol a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató két gyermeke vitte a lángot. “Az egyre sűrűsödő kötelességteljesítést, az ünnepi készülődés feladatait, amelyek sokszor fárasztóak, most megszakítjuk egy kicsit, hogy a lényegre tudjunk összpontosítani ebben az órában” – fogalmazott a fogadáson Kiss-Rigó László megyés püspök. Kiemelte, hogy első pillantásra meglepő lehet, hogy egy ilyen esemény főszervezői olyanok, akikről azt hihetnénk, hogy nincsenek érzelmeik, csak a kötelességteljesítésről, a parancsteljesítésről, a törvény merev megtartásáról szól az életük, pedig a rendőröknek és katonáknak is vannak érzelmeik, mégpedig nemes érzelmeik.

“Kétféle lángról tudunk, amely időszakonként bejárja a világot szimbolikus töltéssel: az egyiket négyévente indítják el Görögországból, a másikat minden karácsony előtt Betlehemből. Az olimpiai láng elsősorban a népek, nemzetek közötti egészséges versenyzésről, a barátságról, az összetartozásról szól, a betlehemi békeláng pedig az egész történelemnek és minden embernek üzen, mégis személyesen arról a belső békéről, szellemi, lelki világosságról, természetfeletti szeretetről tesz tanúságot, amelyet azt hozta el nekünk, akinek a születésnapjára készülünk” – mondta el a püspök. “Azt kívánom, hogy mindannyian nyissuk meg életünket, szívünket, lelkünket ennek a természetfeletti szeretetnek, belső békének, fénynek, világosságnak, amelyet ez a láng jelképez” – fűzte hozzá.

Ünnepi beszédet mondott Lukács János megyei rendőr-főkapitány, dandártábornok is.

A betlehemi lángról:

Az ENSZ 1986-ot nyilvánította a béke évének, és az osztrák Habsburg Rudolf Cserkészcsapat ötlete alapján a betlehemi Születés templomában égő láng lett a béke szimbóluma. Azóta minden esztendőben Bécsből Jézus születésének helyszínére cserkészek kíséretében egy-egy gyermek indul el, és lángot vesz a Születés templomának örökmécseséből, amit lámpásba zár. Ezt a Betlehemi Lángot Bécsben adták át a világ minden tájáról érkező cserkészszövetségeknek, akik gondoskodnak arról, hogy minél több helyre eljusson.

Forrás: SZEGEDma.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. június 6. 19:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4.

Közgyűlés

  • 2022. május 13. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. április 9. 19:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4.

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. március 29. 15:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Közgyűlés

  • 2022. március 11. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2022. március 3. 11:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Közgyűlés

  • 2022. február 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülése

  • 2022. január 27. 9:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza, Tisza terem

Közgyűlés

  • 2021. december 3. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2021. november 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2021. szeptember 9. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2021. augusztus 25. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2020. november 5. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Közgyűlés

  • 2020. november 6. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2020. szeptember 11. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Csongrád-Csanád Megyei Értéktár

Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.

Keresés