Kezdőlap

A Kormorán zenekar adott vízkereszti koncertet Szegeden

A Kormorán zenekar adott vízkereszti koncertet Szegeden

Vízkereszt alkalmából tartottak koncertet január 6-án a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg-termében.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye immár hagyományossá vált vízkereszti koncertjével együttműködő partnereinek mond köszönetet.

Már harmadik éve, hogy a magyarországi katolikus egyház január 6-án ünnepli a vízkeresztet, nem pedig az ahhoz legközelebbi vasárnap. Ilyenkor a háromkirályok az újszülött Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház, s ekkor tartják a vízszentelés szertartását is, mely során a pap megáldja a keresztvizet és a szentelt vizet. A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja.

A vízkereszt ünnepét minden évben művészi produkciók segítségével teszik emlékezetessé. A komolyzenei koncertek után idén arra gondolt az egyházmegye, hogy másfajta művészi területek képviselőinket is lehetőséget biztosítanak így ezúttal Koltay Gábor rendezőt kérték meg arra, hogy állítson össze egy programot.

A rendező által szerkesztett műsorban közreműködött a Szegeden régóta népszerű, 40. születésnapját ünneplő Koltay Gergely vezette Kormorán együttes, valamint ismert fővárosi színművészek. A programban a zenekar saját dalain kívül a magyar költészet örökbecsű személyiségeinek gondolatait idézték meg.

Forrás: SZEGEDma.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 23. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.