Kezdőlap

Elhunyt Kovács Sándor polgármester

Elhunyt Kovács Sándor polgármester

Csütörtök este a szegedi klinikán meghalt Kovács Sándor, Csanádpalota polgármestere. Tavaly december 25-e óta volt kórházban. Azóta Perneki László alpolgármester irányítja a várost.

Kovács Sándor csanádpalotai polgármester tavaly december 25-én lett rosszul az otthonában és a mentő a makói kórház sürgősségi osztályára szállította. A későbbiekben átvitték a szegedi klinikára, majd a hódmezővásárhelyi kórházba, s onnan visszakerült a megyeszékhelyre. A palotai városvezető február 23-án 19 óra után hunyt el, s erről a családja másnap, pénteken délelőtt értesítette az önkormányzatot.

- Megdöbbenéssel és szomorúan fogadtuk a halálhírét, az önkormányzat saját halottjának tekinti Kovács Sándort és díszsírhelyet kap a helyi temetőben - nyilatkozta Perneki László. Az alpolgármester 2016. december 27-e óta helyettesíti a kórházba került polgármestert. Temetésének időpontját a későbbiekben közlik.

Kovács Sándor független jelöltként lett Csanádpalota polgármestere. Az idei már a harmadik ciklusa volt. Számos fejlesztés, intézkedés fűződik a nevéhez.

Mind között a legkiemelkedőbb az, hogy a tevékenysége alatt lett nagyközségből város Csanádpalota. Forrás: promenad.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.