Kezdőlap

Kakas Béla: A hat megye együttműködése példaértékű

Kakas Béla: A hat megye együttműködése példaértékű

Mernek nagyban gondolkodni a települések, s mernek nagy léptékű pályázatot meglépni a határ menti régiók. A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió, vagyis a DKMT Regionális Együttműködés Közgyűlése csütörtökön tartotta ülését Mórahalmon, ahol többek között az is kiderült, hogyan profitálhatnak a kistelepülések a hat megyét érintő együttműködésből.

Húszéves múltra tekint vissza a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió, vagyis a DKMT, mely azzal a céllal jött létre, hogy támogassa az önkormányzatok, a gazdasági szereplők és a polgárok együttműködését annak érdekében, hogy elősegítse a térség európai integrációját, gazdasági és társadalmi fejlődését. A DKMT szereplői a magyarországi Bács-Kiskun és Csongrád megye, a romániai Arad, Krassó-Szörény és Temes megye, illetve a szerbiai Vajdaság Autonóm Tartomány. „Az eltelt 20 év alatt a határ menti pályázatok fényében bővültek a lehetőségek, a települések már reflexszerűen figyelik a pályázatokat. Itt politikán felüli együttműködésről beszélhetünk, hiszen Romániában jelenleg mindhárom érintett megye más színekben politizál, a közgyűlésben mégis egy asztalnál beszélnek a fejlesztésekről. Hat megye együttműködése egy programban, ez európai szinten is példaértékű” – emelte ki Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, miért számító egyedülállónak a DKMT Eurorégió fejlesztéséért történő munka.

A DMKT Regionális Együttműködés Közgyűlése – melynek soros elnökségét tavaly vette át Csongrád megye – csütörtökön tartotta meg ülését Mórahalmon, ahol szó volt a 2014-2020-as uniós ciklusra vonatkozó Magyarország-Szerbia, valamint a Románia-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program, a Románia-Magyarország Program, illetve a Duna Transznacionális Program aktualitásairól. A célokat szinte minden programban azonos prioritások mentén határozták meg, ezek közül a legfontosabbak a határon átnyúló mobilitás, a kulturális örökségvédelem, a vízgazdálkodás és katasztrófavédelem, az innováció támogatása, valamint a turizmus és a vele járó egészségügyi fejlesztések. „A Magyarország-Szerbia projekt január 31-én lezárult, jelenleg az értékelési folyamatok zajlanak. A határ menti kapcsolatrendszer egyik fő eleme a mobilitás, ezért az utak és kerékpárutak kiépítése, a Tisza vízgazdálkodása, valamint vasúti fejlesztésekhez fűződő álmok stratégiai fontosságúak. Ugyanakkor nagy népszerűségnek örvendenek az egészségüggyel, kultúrával, turizmussal kapcsolatos projektek is, ezeket kicsiben is le lehet képezni, egészen kistelepülési szinteken. A lényeg, hogy koordináljunk, egyeztessük gondolatainkat, hiszen ha desztinációban gondolkodunk, akkor látjuk, hogy a Vajdaság és Csongrád megye adottságai szépen összehangolhatók” – folytatta az elnök.

„A tervezési folyamat előszobájába lépett a Szeged-Szabadka-Bácsalmás-Baja vasútvonal, a Kübekháza-Rábé határút fejlesztése, de a közös vízgazdálkodási és a katasztrófavédelmi együttműködésekre is konkrét pályázatok jelentek meg. A kistelepülések szintjén az egymást kiegészítő projektek kapják a főszerepet, így például a közös turisztikai termék létrehozása, vagy a közös városi rendezvények” – emelt ki néhány fontos fejlesztést a Csongrád megyét érintő legfontosabb elemekből.

Csongrád megye idén májusban adja át a soros elnökséggel járó tisztséget a Vajdaság Autonóm Tartomány képviselőinek. Az eseményre a Triplexnél, a hagyományos határnyitási rendezvényen kerül sor. Ekkor tartják a hármashatár futóversenyt is, melyen minden évben részt vesznek a határ menti településeken élő gyermekek.

Forrás: SZEGEDma.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 19. 15:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.