Kezdőlap

Tőkés azt kérte, ne hagyjuk el a hazánkat, B. Nagy szerint bátran úszunk az árral szemben a függetlenségünkért

Tőkés azt kérte, ne hagyjuk el a hazánkat, B. Nagy szerint bátran úszunk az árral szemben a függetlenségünkért

Szeged - A Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Szeged - Megyei Kormányhivatal a Móra Ferenc Múzeum előtti parkban rendezett családi napot és ünnepi megemlékezést március 15-e alkalmából. A szónokok, B. Nagy László és Tőkés László a szuverenitás fontosságát hangsúlyozták.

– Ez az egyik legszebb nemzeti ünnepünk. Az 1848/49-as szabadságharc példát és utat mutat. Azt mutatja, hogyan álljunk ellen az országunkat veszélyeztető külső és belső érdekek ellen – mondta köszöntőjében B. Nagy László, országgyűlési képviselő, Csongrád megye fejlesztési biztosa a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megyei Kormányhivatal által szervezett ünnepi megemlékezésen szerda délután a Móra Ferenc Múzeum előtt.

Beszédében említést tett a velünk szemben álló hatalmakról, és arról, hogy a magyarság megvédi ezeréves értékeit. – Mi magunk szeretnénk dönteni arról kivel és hogyan éljünk együtt, és hogy mennyit fizessünk a rezsiért. A szabadságért most is meg kell küzdeni. Vállalnunk kell az árral szemben való bátor úszást – zárta beszédét.

– Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól – köszöntötte az érdeklődőket és a vendégeket a Korinthusbeliekhez írt I. levél 1. fejezetének 9. versével Tőkés László, református lelkész, egykori püspök, Európai Parlamenti képviselő.

Tőkés ünnepi beszédében azt mondta, a magyar kormánynak harcolnia kell az ország szuverenitásáért és a fenyegető migráció ellen. – Magyarország nem kíván migránsokat befogadni. Ne hátráljunk meg! Ne hagyjuk el a hazánkat! Ne idegen betolakodóknak adjuk át kihűlt helyünket! – szólította föl a hallgatóságot beszédének végén. Tőkés László ünnepi beszéde után a megemlékezést koszorúzás zárta a Klauzál Gábor, reformkori magyar politikus, miniszter szobránál.

Forrás: delmagyar.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 23. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.