Kezdőlap

Lengyel-Magyar Barátság Napja Csongrád testvérmegyéjében

Lengyel-Magyar Barátság Napja Csongrád testvérmegyéjében

Csongrád megye testvérmegyének, Łódź tartomány egyik legrégebbi városában, Piotrków Trybunalskiban a Lengyel-Magyar Barátság Napját programsorozattal ünnepelték. A gálaest díszvendégei Andrzej Duda lengyel és Áder János magyar köztársasági elnök volt. A Csongrád Megyei Önkormányzatot Kakas Béla közgyűlési elnök és Biernacki Karol, Lengyelország tiszteletbeli konzulja képviselte.

A lengyel-magyar sorsközösségre, a szabadságharcok idején is tanúsított barátságra utalva Áder János elmondta: „A két nép barátságának a történelem mélységet, a rokonlelkűség megértést, a kölcsönös kíváncsiság pedig mindig megújuló erőforrást ad”. Kifejtette azt is, hogy a lengyel-magyar kapcsolatok története „sokkal több, mint dinasztiák históriája, államok szövetsége, vagy két ország vezetőinek kézszorítása”. Hangsúlyozta: a két nemzetet „közös céljaik és érdekeik, a személyes jó emlékek, az úton-útfélen megtapasztalt közvetlenség láncszeme” kapcsolja ma egymáshoz. A gálaesten Áder János a lengyel elnök, Andrzej Duda társaságában vett részt. Ezt megelőzően a két államfő megbeszélést folytatott a piotrkówi középkori királyi várban.

Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy Witold Stępień, Łódź tartomány marsalljának és Krzysztof Chojniak, Piotrków Trybunalski város polgármesterének hivatalos meghívására vett részt az ünnepi programsorozaton. „Lengyel barátaink a tőlük megszokott nagy szeretettel és még nagyobb tisztelettel fogadták a különböző delegációkat, és a meghívott magyar vendégeiket. A gondosan előkészített és megvalósított programsorozat keretén belül kiállítások, konferenciák, turisztikai vásár, gazdasági fórumok színesítették az eseményt, amelyeken több szakmai megbeszélést és eszmecserét is folytattunk. Számomra külön öröm és büszkeség volt a két állam elnökével közösen részt venni azon a szentmisén, melyet a 800 éves fennállását ünneplő város Jezsuita templomában tartottak, és amelyen Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke mondott szentbeszédet. Meggyőződésem, hogy látogatásunk és tárgyalásaink tovább erősítik a testvérmegyéink közötti kapcsolatokat” – értékelte a találkozót Kakas Béla közgyűlési elnök.

Forrás: SZEGEDma.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.