Családbarát pályázat

Család vagy munka? Család és munka! - Zárul a „Családbarát-munkahely”-pályázat

A Csongrád Megyei Önkormányzatnál az elmúlt egy évben megteremtették a családbarát foglalkoztatás alapjait. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet pályázata segítségével szerveztek tavaly mikulás ünnepséget, idén családi biciklitúrát a Szegedi Füvészkertbe, az egyik irodában kialakítottak egy gyermekszobát és elkészült a Családbarát Intézkedési Terv is.


Az a munkavállaló, aki meg tudja tartani az egyensúlyt a munka és a magánélet között, és ehhez segítséget kap a munkahelyén, nagyobb teljesítményre, eredményesebb munkavégzésre képes, mint az, akinek erre nincs lehetősége – mondta a pályázat kapcsán Vadász Csaba főjegyző, a Csongrád Megyei Önkormányzati Hivatal vezetője. Ez a szemlélet a nyugati, fejlett országok munkaadói körében már természetes, Magyarországon azonban még csak most kezd el kialakulni. A CSMÖ vezetése felismerte az ebben rejlő lehetőségeket és élen jár a megvalósításban is.

A „Családbarát-munkahely”-pályázat 2014. június 15-én zárul az elszámolással. A projekt keretében kidolgozták a Családbarát Intézkedési Tervet, az egyik irodában kialakítottak egy gyermekszobát, ahol a túlórázó munkatárs biztonságos körülmények között tudja elhelyezni a gyermekét. Ha arra van szükség, gyermekfelügyelőt is megbíznak. Emellett megteremtették az otthon végezhető munka, azaz távmunka feltételeit, amihez laptopot szereztek be. Több alkalommal – például az évközbeni áthelyezett munkanapokra - pedig családi napot szerveztek. Áprilisban például kerékpártúrán vettek részt a Hivatal munkatársai és családtagjaik, az egyik célállomás a Szegedi Füvészkert volt.

A Csongrád Megyei Önkormányzati Hivatal azért pályázott a „Családbarát munkahely” címre, mert a megyei önkormányzatok feladat- és hatáskörének megváltozása, a területfejlesztési, területrendezési, vidékfejlesztési és koordinációs feladatok, valamint ezzel párhuzamosan a Közgyűlés üléseinek előkészítése sokszor jár többletmunkával a hivatalnál dolgozó nagyrészt fiatal, egy vagy több kisgyermeket nevelő munkatársak számára. A cél a családbarát foglalkoztatás feltételeinek megteremtése volt.

A családbarát munkahely kialakításának hosszú távú célja pedig a, az elkötelezettebb munkaerő, kevesebb hiányzás és hatékonyabb munkaidő kihasználás elérése. A Csongrád Megyei Önkormányzati Hivatal „Család vagy munka? Család és munka!” című (CSP-CSBM-13-12488 azonosítójú) pályázata 900.000 forint támogatásban részesült az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által.

Rendezvények

Csongrád Megyei Értéktár

Copyright © 2017. Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatala. Minden jog fenntartva.

Keresés