Kezdőlap

Fiatalok és örökség – Hagyományok, valamint jövő a határmenti régióban

Fiatalok és örökség – Hagyományok, valamint jövő a határmenti régióban

Fiatalok és örökség – Hagyományok, valamint jövő a határmenti régióban” (HERINFUTUR) címmel zárult az a projekt, amelynek keretében az „Interreg-IPA Magyarország-Szerbia Együttműködési Program” jóvoltából vehettek részt Vajdaság Autonóm Tartomány és Csongrád-Csanád megye fiataljai.

Képgaléria megtekintése

Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: „A projekt célcsoportja a 18 és 25 év közötti vajdasági és Csongrád-Csanád megyei fiatalok voltak. A cél pedig az ő ismereteik bővítése volt a kulturális örökség védelme, megőrzése és helyreállítása terén, hiszen múlt nélkül nincsen jövő. Ennek érdekében sikeres, közös műhelymunkák, szakértői kerekasztal beszélgetések, konferenciák zajlottak a projekt során.” Az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósult, HUSRB/1903/33/0110 kódszámú, határon átnyúló projektben három partner vett részt: a vezető kedvezményezett szerepét a szerb Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság töltötte be, míg Vajdaság Autonóm Tartomány Európa Ügyek Alapja és a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat projektpartnerként működött közre.

A projekt zárórendezvénye 2022. április 26-án került megrendezésre a Tisza River rendezvényhajón, ahol összegzésként az elért eredményekről hallhattak beszámolót az érdeklődők. A fiatalok a kulturális örökség-védelemhez kapcsolódóan közös tanulmányutakon, szakmai műhelymunkákon, kerekasztal beszélgetéseken vettek részt a vajdasági Újvidéken és környékén, valamint Csongrád-Csanád megyében. Online háromnyelvű szakmai brosúra készült (magyar, szerb, angol nyelven), valamint háromnyelvű (magyar, szerb, angol) mobil applikációt fejlesztettek a projektpartnerek, amelyek turisztikai tartalommal bővítve a határtérségbe látogatókat is segítik a látnivalók beazonosításában.

A 2020. november 1-én elrajtolt projekt teljes költségvetése 130.156 EUR volt. A program 2022. április 30-án zárult.

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 23. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.