Kezdőlap

Államalapító Szent István királyunk ünnepe az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

Augusztus 20. a magyarság legősibb nemzeti ünnepe, államalapításunkat, Szent István királyunkat, s az életet jelentő Új kenyeret is ünnepeljük ezen a napon.

Képgaléria megtekintése

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban délelőtt 9 órától tartotta ünnepi megemlékezését, melyen Gémes László elnök adta át a 2021. évi megyei kitüntető díjakat.

A megemlékezés Fábri Géza és Fábri-Ivánovics Tünde előadásában a Himnusszal vette kezdetét, majd elsőként Farkas Sándor miniszterhelyettes mondott beszédet.

Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy „Szent István király soha el nem halványuló alakja örökre része a magyar hagyományoknak. Hatalmas elszántsággal, ugyanakkor végtelen alázattal szolgálta nemzetét.”

Gémes László úgy véli, hogy a kenyér az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja. Az augusztus 20-i állami ünnepen a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezzük ki, hogy az élet és a haza összekapcsolódik.

Az ünnepi programrendben a 2021 évi megyei kitüntető díjak átadása következett.

  • Dr. Karikó Katalin Csongrád- Csanád Megye Díszpolgára Díj
  • Teleki Júlia Csongrád-Csanád Megye Elnöki Kitüntető Díj
  • Bodrogi Ferenc Csongrád-Csanád Megye Év Vállalkozója Díj
  • Dr. Molnár Tamás Csongrád-Csanád Megye Sportjáért és Ifjúságáért Díj
  • Gergely Ildikó Csongrád-Csanád Megye Sportjáért és Ifjúságáért Díj
  • Komoly Tamás Csongrád-Csanád Megye Sportjáért és Ifjúságáért Díj
  • Révész András Zsolt Csongrád-Csanád Megye Sajtódíj
  • Takács Ágnes Csongrád-Csanád Megyéért Díj
  • prof. Dr. Lengyel Csaba Csongrád-Csanád Megyéért Díj
  • posztumusz dr. Pálfy Miklós Csongrád-Csanád Megyéért Díj
  • Dr. Mező Tamás CSCSM az év legeredményesebb tehetséggondozó pedagógusa
  • Dr. Kallai Árpád Csongrád-Csanád Megye Egészségügyéért Díj
  • Dr. Forgács Erika Csongrád-Csanád Megye Egészségügyéért Díj
  • Flamann Ildikó Csongrád-Csanád Megye Alkotói Díj
  • Szarvas János Csongrád-Csanád Megye Alkotói Díj
  • Dr. Herczeg Tamás Csongrád-Csanád Megye Alkotói Díj
  • Dr. Szőllősi Sándor Csongrád-Csanád Megye Közbiztonságáért Díj
  • Dakos József Csongrád-Csanád Megye Közbiztonságáért Díj
  • Magyar Honvédség Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara Csongrád-Csanád Megye Kultúrájáért Díj
  • Ferentzi Katalin Csongrád-Csanád Megye Kultúrájáért Díj
  • Dr. Chappon Tiborné Csongrád-Csanád Megye Közneveléséért Díj
  • Balog Emília Csongrád-Csanád Megye Közneveléséért Díj
  • Állami Főépítész Iroda, Asszony Emma, Sári Zsolt, Sándor Gabriella Csongrád-Csanád Megye Közigazgatásáért Díj
  • Dr. Kovács Zsolt Csongrád-Csanád Megye Közigazgatásáért Díj
  • Dr. Mezey Róbert Károly Csongrád-Csanád Megye Közigazgatásáért Díj


A Dr. Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke által megszentelt új kenyeret Gémes László elnök úr és Makra József Ópusztaszer Polgármestere szegte meg.

Az ünnepi műsorban közreműködött Szabó Levente - versmondó, a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola Néptánc csoportja Bagi Ferenc művészeti vezetésével.

Az ünnepség zárásaként a Szózatot közösen énekelték a megjelentek.

Önkormányzati hírek

Közgyűlés

  • 2021. szeptember 9. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2021. augusztus 25. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2020. november 5. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Tisza terem

Közgyűlés

  • 2020. november 6. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2020. szeptember 11. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Rendkívüli közgyűlés

  • 2020. június 26. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2020. március 13. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Megyeháza konferencia terem

Közgyűlés

  • 2020. január 24. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere-palota, konferencia terem

Közgyűlés

  • 2019. november 29. 8:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere-palota, konferencia terem

Közgyűlés - Alakuló ülés

  • 2019. október 30. 11:00
  • Szeged, Rákóczi tér 1. Csongrád Megyei Kormányhivatal épülete

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2019. október 17. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere-palota, Tisza terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2019. szeptember 19. 16:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere-palota, Tisza terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2019. szeptember 18. 13:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere-palota, Tisza terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2019. szeptember 15. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere-palota, Tisza terem

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2019. szeptember 13. 13:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere-palota, Tisza terem

Csongrád Megyei Értéktár

Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.

Keresés