Címkék

befektetésösztönzés köszöntő

  • Megjött az első eredmény a megyei befektetés-ösztönzési tevékenységben

    Több megyei település területei is bekerültek az országos telephely adatbázisba, melyben a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat munkája is segített.

  • Mennyire ismerik Csongrád megyét a külföldi befektetők?

    Elkészült a Csongrád Megyei Önkormányzat angol nyelvű befektetés-ösztönzési kiadványának aktualizált, on-line verziója, amely a megye iránt érdeklődő új befektetők, cégek számára nyújt hasznos információkat a térség földrajzi, gazdasági és iparági szerkezetéről.

  • A befektetésösztönzésről tárgyalt a megye vezetése

    Egységes megyei arculat, megfelelő adatbázis és információs hálózat kell ahhoz, hogy a jövőben a befektetők érdeklődését növelni lehessen Csongrád megye iránt. Ez hangzott el azon a személyes egyeztetésen, amelyet Gémes László, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és Csáki Béla alelnök folytatott Szabó Mártonnal a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgató-helyettesével, Ópusztaszeren. A vezetők a két szervezet közötti, szorosabb együttműködés lehetőségeiről is tárgyaltak.

  • Bemutatkozott a polgármestereknek Csongrád megye új elnöksége

    A Csongrád Megyei Önkormányzat a 2019-2024 közötti időszakban eddigieknél hangsúlyosabban szeretné képviselni azt a kormányzati szándékot, hogy az uniós forrásból megvalósuló fejlesztésekkel nagymértékben és folyamatosan javuljon az állampolgárok életminősége. Ennek érdekében a megyei településvezetőknek közvetlen kapcsolattartást ígért és rendszeres szakmai fórumok szervezését tervezi a Csongrád Megyei Közgyűlés új vezetése.

  • Csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre

    Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőt írt határon túli magyar honfitársainkhoz március 15-e alkalmából, melyet a Kárpát-medence számos településén, a helyi ünnepségeken felolvasnak – mondta el a miniszterelnok.hu-nak Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

  • Elnöki köszöntő

    Kedves Olvasó!

    Köszöntöm a Csongrád Megyei Önkormányzat honlapján!

    Szeretném, ha az alábbiakban röviden megismerné a megyénkkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, és a jövőre vonatkozó elképzeléseinket és terveinket. Csongrád megye Magyarország délkeleti részén, a magyar, a szerb és a román határ találkozásánál, közlekedési és kereskedelmi útvonalak metszéspontjában fekszik. Ezt az adottságot már a múltban is remekül kihasználták az itt elő emberek, és célunk, hogy a jövőnket is erre építve tervezzük. Ehhez remek lehetőségeket kínálnak majd a 2014-2020 között megnyíló Európai Uniós források is.

    Mindez természetesen komoly kihívás is egyben. Az elmúlt időszakban elkészített területfejlesztési koncepciónk, illetve a kialakításra került alelnöki, bizottsági és tanácsnoki rendszerünk, olyan ütőképes struktúrát jelent, amellyel bátran állunk a kihívások elé. Annak érdekében, hogy a megyénk 60 településén élő több mint 400 ezer ember, helyben találhassa meg saját és családja boldogulását.

    Hiszek az összefogás erejében, mely Csongrád megye jövőbeni sikerének egyik erős pillére lehet. Ezért is tartom fontosnak, hogy a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Önkormányzat a lehető legszorosabb stratégiai szövetségben dolgozzon együtt. A 2014. november 21.-i alakuló közgyűlésünkön, Juhász Tünde kormánymegbízott ezzel kapcsolatosan így fogalmazott:

    „Három alapvető feladata van a megyei közgyűlésnek. Elsőként megtartja a demokratikus alapnormák legfontosabbikát, hogy a kisebbség véleményére is tekintettel van. Másodszor, hogy képes az egyéni érdekeit a köz érdekeinek alárendelni, harmadszor pedig, hogy elkötelezetten ragaszkodik a jogszerű és szakszerű működés belső rendjéhez. Úgy vélem, hogy ezen elvek betartásával szolgálhatja leginkább Csongrád megye közgyűlése a megye polgárait.”

    A közös sikerhez ugyanakkor szemléletváltásra is szükség van. Ezért kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy munkánkat, tevékenységünket, működésünket menedzserszemlélettel és innovatív módon végezzük. Mert ez a jövő útja.

    Sándorfalva volt polgármestereként és immáron a megyei közgyűlés elnökeként, munkatársaimmal együtt, az alábbi idézet szellemében dolgozunk Csongrád megye és településeinek fejlődéséért.



    Meghallgatott imádság

    Erőt kértem az Úrtól, -
    s ő nehézségeket adott,
    melyeken megedződtem.

    Bölcsességért imádkoztam, -
    és problémákat adott,
    melyeket megtanultam megoldani.

    Előmenetelt óhajtottam, -
    gondolkodó agyat és testi erőt kaptam,
    hogy dolgozzam.

    Bátorságot kértem, -
    és Isten veszélyeket adott,
    melyeket legyőztem.

    Szeretetre vágytam, -
    és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,
    hogy segítsek rajtuk.

    Kegyes jóindulata helyett,
    alkalmakat kaptam a jóra.

    Semmit nem kaptam, amit kértem,
    és mindent megkaptam, amire szükségem volt.

    Meghallgatta imádságomat!


    (Ismeretlen szerző)



    Kakas Béla
    a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke



Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.