Címkék

fejlesztés


  • 137 millió forintból vált környezetbaráttá és 21. századivá az algyői hivatal

    Az Egészségház és a Civilház után, a megújult polgármesteri hivatalt is átadták Algyőn - mindhárom épület egy közös, 200 millió forintos TOP-pályázat keretében került korszerűsítésre.

  • 200 millió forintból újították fel a derekegyházi iskolát

    A felújítás, átalakítás év elejére készült el. Az iskolaépület alsó részét a minibölcsődések és az óvodások vették birtokba, a felső szinten pedig az iskolások tanulnak.

  • Átfogó iskolafejlesztési program indul

    Új, átfogó iskolafejlesztési program indul: 81,2 milliárd forintos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

  • B. Nagy László fejlesztési biztos szerint a folyamatok jó irányba haladnak - Óriási lehetőségek előtt áll Szeged

    A folyamatok jó irányba haladnak, ilyen óriási összeg, mint most, soha nem állt még Szeged rendelkezésére - mondta lapunknak a Modern Városok Programról B. Nagy László, Csongrád megye fejlesztési biztosa a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége rendezvényén tartott előadása előtt.

  • B. Nagy László: Polgármestertől függetlenül Szeged kapja a fejlesztéseket

    A fejlesztési biztost a miniszterelnök által bejelentett fejlesztésekről kérdeztük. B. Nagy László szerint saját erőből évtizedekbe tellene megvalósítani a most beharangozott beruházásokat. Arról is beszélt, miről egyeztettek a miniszterelnökkel a zárt ajtók mögött a Fidesz szegedi székházában.

  • Déli híd, sportlétesítmények, ipari park – legalább 50-70 milliárd forintnyi fejlesztés Szegednek a kormánytól

    A miniszterelnök a Modern Városok Program keretében tárgyalt a város vezetésével. Megállapodtak a déli hídról, több sportlétesítményről, az okosváros projektről, a reptér fejlesztéséről, a Széchenyi tér régi fényének visszaállításáról, a tramtrainről, a buszpályaudvar áthelyezéséről, a Szeged-Debrecen-Miskolc út négysávossá alakításáról. Távlati cél egy negyedik gyalogosoknak és kerékpárosoknak fenntartott híd, s a teljes tömegközlekedés elektromossá tétele.

  • Indulnak a fejlesztések Csongrád megyében, minden település kap pénzt

    Hamarosan új fejlesztések indulhatnak Csongrád megyében. Az Európai Unió támogatásából majdnem 15 milliárd forintot ítéltek oda a települések pályázataira.

  • Kakas Béla: Ismét ránk hárul a végvári vitézek feladata!

    Soha nem felejtem el, amikor egy helikopteren ülve azzal szembesültem: több ezer migráns özönlik át ellenőrizetlenül a magyar-szerb határon – elevenítette fel portálunknak adott interjújában Kakas Béla. A Csongrád Megyei Közgyűlés elnökével megyét érintő fejlesztésekről, határon átnyúló kapcsolatokról, megyeátnevezésről és migrációról is beszélgettünk.

  • Sándorfalva - Dóc - Ópusztaszer településeket és Szegedet összekötő kerékpárút megvalósítása

    A Sándorfalva–Dóc–Ópusztaszer településeket és Szegedet összekötő kerékpárút megvalósítására vonatkozó projekt támogatási szerződése 2017. július 27-én hatályba lépett. A projektet a Csongrád Megyei Önkormányzat és a három érintett települési önkormányzat konzorciumi együttműködésben valósítja meg. A teljes költségvetés 699 980 e Ft, ebből a megyei önkormányzat 54 822 e Ft-tal , Sándorfalva Városi Önkormányzat 362 586 e Ft-tal, Dóc Községi Önkormányzat 132 345 e Ft-tal, Ópusztaszer Községi Önkormányzat pedig 150 227 e Ft-tal részesedik. A tervezett kerékpárút mintegy 17,6 km hosszúságban épül ki. A beruházás építtetői a települési önkormányzatok, a megyei önkormányzat pedig az előkészítési és menedzsmenti feladatokban vállal szerepet. A projekt fizikai befejezésének határideje 2018. december 31.





  • Végig aszfaltréteg borítja az üllési Erkel Ferenc utcát

    Az adósságkonszolidációban nem részesült önkormányzatok közül Üllés 112 millió forintot kapott az államtól, hogy elképzelései, és a településen élők igényei szerint fejlessze a községet. Ebből a pályázatból újult meg az Erkel Ferenc utca.

Rendezvények

Csongrád Megyei Értéktár

Copyright © 2017. Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatala. Minden jog fenntartva.

Keresés