Kezdőlap

Csongrád-Csanád megyei polgármesterek 2. szakmai fóruma

Csongrád-Csanád megyei polgármesterek 2. szakmai fóruma

Kedden délelőtt immár második alkalommal rendezték meg a Csongrád-Csanád Megyei Polgármesterek Szakmai Fórumát, melyet a megyei önkormányzat az Európai Régiók Gyűlése (Assembly of European Regions - AER) "Together for Cohesion" című projektjének támogatásával hívott életre. A fórum célja, hogy a megye településeinek polgármesterei első kézből értesüljenek az őket érintő aktuális szakpolitikai döntésekről. A rendezvénynek a Tisza River Étterem- és Rendezvényhajó adott otthont.

Képgaléria megtekintése

A szakmai rendezvényt nagy érdeklődés övezte, hiszen a hatvan megyei polgármester 80 %-a eljött a megyei önkormányzat meghívására.

Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta: „Örömmel látom, hogy az érdeklődés töretlen, megyénk településvezetői továbbra is nyitottak az együttműködésre és arra, hogy első kézből tájékozódjanak az őket is érintő szakpolitikai döntésekről.” Az előadás-sorozatot Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár nyitotta meg, aki a családpolitikai aktualitásokról beszélt: „Büszke vagyok arra, hogy Csongrád-Csanád megye szülötteként itt lehetek. 2010 óta van családbarát kormányunk, rengeteg a lehetőség, melyek nem csupán anyagi természetűek.” Zárásként összefoglalta: „A nagy család erőforrás, nem teher!”

Dr. Mikecz Péter főigazgató, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal képviseletében a Csongrád-Csanád megye névváltozásával kapcsolatban egy rövid történelmi áttekintés keretében megfogalmazta, hogy 70 év után a megye a csanádi identitást is újra viselheti. A névváltozásból eredő feladatokkal kapcsolatban elmondta a létrejött 13 tagú munkacsoport 84 intézkedést tett, melyek szinte minden szakterületet érintettek. A főigazgató tájékoztatást adott a jelenlévő polgármestereknek és érdeklődőknek azzal kapcsolatban, hogy mindez a lakosságot nem érinti, teendőjük ezzel kapcsolatosan nincs.

A harmadik előadó, Oláh Gábor, regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a Terület -és Településfejlesztési Operatív Program aktualitásairól, a 2021-2027-es pénzügyi ciklusra való felkészülésről tartott tájékoztatást: „Gőzerővel halad a TOP2 tervezése, mely lehetővé teszi, hogy a jövő év elején meg legyenek a felhívások, és jövő tavasszal már minden odaítélhető legyen, a beruházások indulni tudjanak.” Elmondta, hogy a kormány a napokban hozza meg az intézkedéseket, melyek lehetővé teszik az uniós megállapodásokat, így ősztől már lesz forrás, és nem kell kilenc hónapos csúszással számolni. A következő pénzügyi ciklusban nagyjából 1000 milliárd forint értékben.

Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Falu Program jelenleg futó és a közeljövőben megjelentetni kívánt pályázatairól, aktualitásairól tájékoztatta a megjelent településvezetőket. Elmondta, hogy nem először van alkalma Csongrád-Csanád megye polgármestereivel találkozni, majd kiemelte, hogy a 2019-es országjárás eredményes volt, sikerült teljesíteni a tartalmi és eljárási kérdéseket is. A Magyar Falu programmal kapcsolatban elmondta, hogy soha ekkora forrás nem állt a kistelepülések rendelkezésére. A gyors és rugalmas pályázati rendszerben az 5000 fő alatti települések 90 százaléka legalább egy pályázatot benyújtott.

Dr. Dukai Miklós, önkormányzati helyettes államtitkár beszédében kifejtette: „A 2011-es új önkormányzati törvény kapcsán a települések működésében nincs fennakadás, bár a 2020-as év tervezésekor senki nem erre számított, rengeteg a változás, de rendszerszintű változtatás nincs tervben.”

A projekt a regionális kommunikációs példák bemutatása mellett a régió képviselői számára jelent segítséget az információáramlás előmozdításában, ezzel is elősegítve az eredményesebb településmenedzsment megvalósítását.

A Polgármesteri Szakmai Fórum megrendezését a pozitív visszajelzésekre és a nagy érdeklődésre való tekintettel a jövőben is folytatni szeretné a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat vezetése.

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.