Kezdőlap

Stabil a Csongrád Megyei Önkormányzat költségvetése

Stabil a Csongrád Megyei Önkormányzat költségvetése

Becsey Zsolt lesz idén Csongrád megye díszpolgára

Költségvetést alkotott, megyei elismerésekről döntött, és Ádók János személyében új alelnököt választott idei első ülésén Csongrád Megye Közgyűlése. A képviselők támogatták Gémes László elnök javaslatait, így a klímavédelem, a megyei identitás ügye, a turisztikai együttműködés fejlesztése és a külkapcsolatok, azon belül is a magyar-magyar kapcsolatok erősítése kap hangsúlyt a megyei önkormányzat 2020-as költségvetésében. A testület döntött a március 15-e alkalmából adandó megyei elismerésekről, köztük a díszpolgári cím odaítéléséről is. A közgyűlés idén dr. Becsey Zsoltot választotta Csongrád megye díszpolgárának.

Képgaléria megtekintése

Napirend előtt fontos, társadalmi ügyekről

Gémes László elnök napirend előtt bejelentette: a 2020-as évet a nemzeti összetartozás évének nyilvánította Magyarország kormánya, ezzel összhangban a megyei önkormányzat vezetése Csongrád - Csanád megye éve jegyében szervezi programjait. Az elnök kérte képviselőtársait, tegyenek javaslatot olyan kezdeményezések, programok megvalósítására, amelyek segítik, hogy a megye névváltozása minden megyei lakos számára a hagyományt, a múlt értékeinek tiszteletét jelentse és erősítse a határon túl élő testvéreinkkel az összetartozás érzését.

Szintén napirend előtt kért szót Magyar Anna, aki a Székely Nemzeti Tanács törekvésének támogatására szólította fel a közgyűlés tagjait. Az alelnök ráirányította a figyelmet, hogy a határon túli szervezet által útjára indított, polgári kezdeményezés a közvetlen demokrácia eszközével élve kívánja elérni, hogy Európán belül Nemzeti Régiók jöhessenek létre. Azonos kultúrájú, identitású népcsoportok a földrész számos országában élnek, nekik teremtene lehetőséget érdekeik érvényesítésére a Nemzeti Régió. Ugyan a kezdeményezését csak hat évi pereskedés után fogadta be az Európai Bizottság, de ma már minden európai uniós polgár segítheti aláírásával, hogy az elképzelés valóra váljon. Az alelnök kitért arra, hogy pártok feletti egyetértés van Magyarországon a kezdeményezés támogatására, ezért javasolja minden képviselőnek, hogy segítse sikerre az ügyet aláírások gyűjtésével.

Stabil a Csongrád Megyei Önkormányzat költségvetése

655 millió forintos főösszegű, kiadásait és bevételeit tekintve kiegyensúlyozott, hiánnyal nem számoló költségvetéssel vág neki Csongrád Megye Önkormányzata az idei esztendőnek. A képviselők nem csak magát a tervezetet támogatták nagy többségben szavazataikkal, hanem azoknak a témáknak a hangsúlyozását is elfogadták, amelyekre Gémes László elnök tett javaslatot. Ennek megfelelően a klímavédelem ügyére, a megyei identitás erősítésére, a megyei turisztikai fejlesztésekre és a külügyi kapcsolatokon belül a magyar-magyar kapcsolatokra kiemelt figyelmet fordít a jövőben a megye önkormányzata.

Alelnök lett Ádók János

A közgyűlés döntött arról, hogy az alakuló ülésen alelnökké választott Magyar Anna lemondása miatt a társadalmi megbízatású, alelnöki feladatokat ki végezze a jövőben. Az elnök Ádók János személyére tett javaslatot, aki elfogadta a felkérést – megválasztását a szavazás során a közgyűlés tagjai egyhangúlag támogatták. Magyar Anna a lemondását a brüsszeli Régiók Bizottságában végzett alelnöki feladataival indokolta, a továbbiakban az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnökeként segíti a közgyűlés munkáját.

Zárt ülésen döntöttek az új ügyvezetőről és a megyei elismerésben részesülőkről

A zárt ülésen előbb a Csongrád Megye Fejlesztéséért NKft ügyvezetői tisztségének betöltéséről döntött a közgyűlés. Február 1-i hatállyal Kékes-Szabó Kálmánt választották a képviselők a szervezet vezetőjének.

Ezt követően a március 15-i, nemzeti ünnephez kapcsolódóan adandó, megyei elismerésekre érkezett személyi javaslatok voltak napirenden. A zárt ülés után Gémes László elnök ismertette a közgyűlés döntését, amelynek értelmében Csongrád megye díszpolgárának választották idén a szegedi születésű, korábban európai parlamenti képviselőként és államtitkárként egyaránt elismerten tevékenykedő, dr. Becsey Zsoltot.

Csongrád Megyéért díjjal tűntette ki a testület dr. Kovács Judit, hódmezővásárhelyi főorvost, Kispéter Gézát, Domaszék leköszönő polgármesterét, illetve posztumusz díjjal ismerte el dr. Csatári Bálint geográfus életművét.

A megye Sajtódíját idén a Kossuth Rádió „Országjáró szombat délelőtt” és az „Országjáró szombat délután” című műsorának szerkesztősége kapja.

Csongrád Megye Sportjáért és Ifjúságáért díjjal ismeri el a közgyűlés a Hiko Honkyokushin Alapítvány, a Szentesi Vízilabda Klub és Antal Andor atléta edző munkáját. Az Év vállalkozója Csongrád megyében idén Kerekes Pál, homokháti vállalkozó lett. Az elismeréseket a hagyományoknak megfelelően március 14-én, a Nemzeti esten adja át a közgyűlés elnöke.

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.