Kezdőlap

A Régiók Bizottsága Kohéziós Szövetsége

Csongrád megye települései, az itt működő vállalkozások és az itt élő emberek folyamatosan tapasztalhatják az uniós források, és ezen belül a Kohéziós Alapok pozitív hatásait a megvalósuló fejlesztéseken keresztül. Az Európai Unió kohéziós politikája jelenleg az Unió költségvetésének a harmadát teszi ki, és célja, hogy csökkentse a regionális különbségeket, munkahelyeket és új üzleti lehetőségeket teremtsen, illetve kezelje az olyan világméretű problémákat, mint például az éghajlatváltozás.

Az Európai Bizottság február 14-én Közleményt adott ki az unió többéves pénzügyi keretével kapcsolatban, és az előzetes híreknek megfelelően szerepel benne a kohéziós politika pénzügyi eszközeinek 2020 utáni időszakra történő drasztikus csökkentése.

Azért, hogy a kohéziós források jelen formájukban megmaradjanak 2020 után is, több régióközi összefogás szerveződött már. Ezen összefogások célja, hogy nagyobb súllyal képviselhessék a megyék, régiók érdekeit a 2020 utáni költségvetésről folyó politikai és szakmai egyeztetések során, melyek egy újabb, intenzívebb szakaszba léptek. Az Európai Régiók Bizottsága is létrehozta informális szövetségét ebben a témában Kohéziós Szövetség (Cohesion Alliance) néven, melyhez tavaly november óta várják az elvi támogatásokat Európa-szerte.

A kohéziós alapok megtartásáért szerveződő kezdeményezések összhangban állnak a települések és a megye érdekével, ezért a Csongrád Megyei Közgyűlés február 9-i ülésén támogatta Csongrád megye csatlakozását a Kohéziós Szövetséghez. A Szövetséghez magánszemélyek és szervezetek is csatlakozhatnak a Szövetség honlapján.


Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 19. 15:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.