Kezdőlap

Arccal keletre: Csongrád megye visszafoglalná az orosz piacot

Arccal keletre: Csongrád megye visszafoglalná az orosz piacot

Új lendületet kapott Csongrád megye és Voronyezs megye együttműködése. Gazdasági kooperáció, közös befektetések, a kulturális és az oktatási-tudományos kapcsolatok elmélyítése is szóba került az Oroszországi Föderáció nagykövethelyettesének szegedi látogatásán.

A kormányzati külgazdasági-külpolitikai elképzeléseknek megfelelően, azokat tartományi szinten érvényesítve gőzerővel dolgozik a keleti nyitáson a Csongrád Megyei Önkormányzat és elnöke, Kakas Béla. Ennek jegyében pörgették fel, illetve töltötték meg kézzelfogható tartalommal a testvérmegyei partnerséget a lengyelországi Lódz Vajdasággal és a kínai Shaanxi tartománnyal, és ezt célozta az oroszországi Voronyezs megye felé történt nyitás is.

A napokban a Csongrád Megyei Önkormányzat vendégeként Szegeden járt Valery Lyakhov orosz nagykövethelyettes, aki Kakas Béla megyei elnökkel tárgyalt a kapcsolatok újraélesztésének lehetőségeiről. A megbeszélésen részt vett Nagy Katalin, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese is.

– Azzal a szándékkal érkeztem, hogy segítsem a Csongrád és Voronyezs megyék közötti gazdasági, kulturális és oktatási-tudományos együttműködés bővítését és elmélyítését. A testvértartományok korábbi kiváló regionális kapcsolatai az utóbbi időszakban kissé lazultak, úgy gondoltuk, közös érdekünk, hogy felelevenítsük a kooperációt. Gazdasági téren rendkívül komoly potenciált látok mind Szegedben, Magyarország egyik legnagyobb városában, mind a remek mezőgazdasági, élelmiszeripari adottságokkal rendelkező Csongrád megyében. Ugyanígy kölcsönös előnyöket ígér az egyetemeink közötti hallgató- és oktatócsere, a közös tudományos és kutatási munka kereteinek kialakítása. A közös gondolkodás, illetve a partnerség részleteinek kidolgozása a lehető legnagyobb nyitottság jegyében indult meg – árulta el Valery Lyakhov orosz nagykövethelyettes.

Csongrád megye és Voronyezs megye kapcsolata huszonöt éves múltra tekint vissza, ám az elmúlt tíz esztendőben valóban kihűlt, így legfőbb ideje volt, hogy a felek új lendületet adjanak neki – erősítette meg a Csongrád megyei elnök is.

– Valery Lyakhov nagykövethelyettes elmondta, Voronyezsben él még az a generáció, amely nosztalgiával gondol vissza a jó minőségű magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre, illetve az erős tartományi szintű kapcsolatokra. A mi termelőink, a mezőgazdaságból és az élelmiszeripari feldolgozásból élő gazdálkodók, családok is hasonlóképpen éreznek: szeretnék a magukénak tudni azt a hatalmas orosz piacot, amely biztos jövőképet nyújthatna számukra. A kölcsönös előnyöket tehát ki kell aknázni. A megbeszélésen felvázoltuk, nevesítettük a gazdasági együttműködés, a közös befektetések, a pályázati források együttes kihasználásának lehetőségeit. Emellett szó esett a kulturális cserekereskedelem, valamint – a szegedi egyetemi tudásbázisra és az ELI-ALPS lézerközpontra építve – a kutatások, a tudományos tevékenység összehangolásáról is – fejtette ki Kakas Béla.

Az elnök hozzátette, rendkívüli nyitottság és együttgondolkodási szándék jellemezte a személyes kapcsolatfelvételt. A tervezett együttműködést pedig felgyorsíthatja, hogy hamarosan orosz konzulátus nyílik Szegeden tiszteletbeli konzullal.

Ami a folytatást illeti, májusban, Szeged napja környékén Valery Lyakhov nagykövethelyettes szervezésében magas rangú orosz delegáció érkezik a megyei önkormányzathoz, hogy a felek kialakítsák a folyamatos kapcsolattartás kereteit, operatív szintjeit, valamint egyeztessenek a gazdasági kiállításokon való együttes bemutatkozás és a közeljövő közös befektetéseinek részleteiről. Ősszel, a Szegedi Tudományegyetem Napjához igazodva pedig már az oktatási-tudományos-kutatási együttműködés pontos tartalmában kívánnak megállapodni.

Forrás: delmagyar.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 19. 15:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.