Kezdőlap

Tisztelt Csongrád megyei polgárok!

Tisztelt Csongrád megyei polgárok!

Ismét mögénk lopakodott egy esztendő.

Ilyenkor az emberek többsége számot vet vagy mérleget von, miközben új fogadalmak születnek és új remények kelnek életre. Magam sem tettem másként, amikor a decemberi ünnepi közgyűlésünkön elmondott évértékelő beszédemben összefoglaltam idei eredményeinket, és ismertettem a jövőben ránk váró feladatokat és kihívásokat. A Csongrád Megyei Közgyűlés elnökeként úgy gondolom, hogy most is egy munkával teli, eredményes évet hagyunk magunk mögött. Nem ültünk a babérjainkon, nem ugrottunk el a munka elől, büszkék vagyunk az elért eredményeinkre és sikereinkre.

Van látszatja a munkánknak, ugyanakkor tudom, még sok tennivaló vár ránk annak érdekében, hogy közös erővel elősegítsük Csongrád megye fejlődését, a 60 településünkön élő több mint 400 ezer ember boldogulását.

Engedjék meg, hogy a Csongrád Megyei Önkormányzat nevében az alábbi Kányádi Sándor idézettel kívánjak Boldog és Sikeres Új Évet Csongrád megye valamennyi polgárának!

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén
(Részlet)

„Szaporodjon ez az ország
Emberségbe, hitbe, kedvbe,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.”


Kakas Béla

a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 19. 15:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.