Kezdőlap

Határszemlét tartott Pintér Sándor – a kormány új kerítésrendszer építéséről dönthet

Határszemlét tartott Pintér Sándor – a kormány új kerítésrendszer építéséről dönthet

Egy új típusú kerítésrendszert is megtekintett Pintér Sándor a szerb-magyar határon tartott szemlén, ennek felállításáról a kormány hozhat döntést. A belügyminiszter azt is közölte, hogy a személyi és a tárgyi feltételek egyaránt megfelelőek a migrációs helyzet kezeléséhez a magyar-szerb határon, de a telepített technikai rendszerek összehangolása területén még akad munka.

A korábban telepített kerítés állapotát megfelelőnek nevezte Pintér Sándor belügyminiszter a magyar-szerb határon tartott szemlét követően, és mint elmondta, ezt olyan eszközrendszerrel egészítették ki, amely megfelelő vizuális tájékoztatást is nyújt arról, hogy mi is várható Szerbia irányából. Használnak éjszakai- és hőkamerákat, illetve fényvetőket, az adatok pedig egy központba futnak be, így előre tudják jelezni, hogy mi várható Szerbia irányából. A tárcavezető megjegyezte, bár a rendszer elemei egyenként megfelelően működnek, összehangolásuk még nem tökéletes.

Pintér elmondta, egy újfajta kerítésrendszert is megtekintett, amelynek a felállításáról a kormány hozhat döntést, ennek műszaki paramétereiről, a felmerülő költségekről, továbbá a kerítésépítés időtartamáról egy tájékoztatót fog összeállítani.

A szemlén azt is megállapították, hogy a határon szolgálatot teljesítő rendőri állomány felkészítése megfelelő volt, ruházatuk hibátlan, és az ellátásuk is jó. „A jelenleg helyzetet megfelelően tudják kezelni a kollégáink, és amennyiben nagyobb migrációs nyomás érkezik, akkor az új technikák bevetésével bízom abban, hogy ugyanilyen színvonalon el tudják majd látni a feladatukat” – közölte.

Újságírói kérdésre Pintér Sándor elmondta, hogy a határrendészek tömeges, január eleji megbetegedését kivizsgálták, és arra a megállapításra jutottak, hogy az ételek elkészítése és tárolása nem volt megfelelő – ez okozta 126 rendőr megbetegedését. Voltak, akiknél a betegség súlyosabb lefolyású volt, esetükben kiderült, hogy az érintettek influenzaszerű fertőzést is hordoztak. A miniszter hangsúlyozta, a betegség gyors lefolyású volt, 2-3 nap elteltével az érintettek ismételten szolgálatra tudtak jelentkezni. Hozzátette, a szemlén részt vett az Országos Rendőr-főkapitányság főorvosa, aki a későbbiekben is folyamatos ellenőrzéseket hajt végre, hogy a legminimálisabb lehetőségét is kizárják hasonló problémáknak.

A múlt heti kormányinfón került szóba az idegenrendészeti őrizet kérdése, amellyel kapcsolatban Pintér Sándor azt mondta, a kormány arról döntött, hogy azok az illegálisan hazánkba érkezők, akiknek a menedékkérelmét elutasította a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH), ők ne tudjanak Magyarországon szabadon mozogni és tevékenykedni, csakis ellenőrzött körülmények között. A jogi háttér kidolgozása még tart, de a cél, hogy létrehozzanak olyan helyeket, ahol megfelelő ellátást és körülményeket tudnak biztosítani azoknak, akiket ez érint. Hangsúlyozta, nem feltétlenül őrizetre kell gondolni, hiszen nem az a cél, hogy egy adott területen belül tartsák őket, hanem az, hogy ne tudjanak Magyarország területére belépni és szabadon mozogni. Pintér éppen ezért elképzelhetőnek tartja, hogy a tranzitzónán belül egy olyan területet jelölnek ki, ami Szerbia felé nyitott, vagyis abba az irányba szabadon távozhatnának, ha fogadja őket másik ország.

Forrás: SZEGEDma.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 19. 15:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 17. 11:45
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 12. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. április 12. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. április 5. 14:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.