Kezdőlap

Csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre

Csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre

Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőt írt határon túli magyar honfitársainkhoz március 15-e alkalmából, melyet a Kárpát-medence számos településén, a helyi ünnepségeken felolvasnak – mondta el a miniszterelnok.hu-nak Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

„169 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket arra, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra” – fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő köszöntőjében azt írja: „hét esztendővel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. Az elmúlt években olyan erős és stabil anyaországot építettünk, amely segíteni tudja a Kárpát-medencei magyarság szülőföldön való boldogulását. Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel, összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e ’48-as hőseink álmait, büszkén hirdetve: „a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez.” Legyen tehát béke, szabadság és egyetértés!” – zárta sorait Orbán Viktor.

Forrás: http://www.miniszterelnok.hu

Önkormányzati hírek

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 28. 13:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. március 22. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. március 18. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. február 16. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Áramszünet miatti zárva tartás

2024. február 12-én a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal épülete (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4, Belvedere ház) - áramszünet miatt - zárva tart!

Közgyűlés

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közmeghallgatás

  • 2023. december 15. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. október 30. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. szeptember 26. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. szeptember 8. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 26. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2023. június 23. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. május 12. 09:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. április 14. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2023. március 17. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.