spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
Benyújtották a Csongrád megye átnevezéséről szóló javaslatot Nyomtatás

Csongrád-Csanád megyévé neveztetné át Csongrád megyét hétfőn benyújtott parlamenti javaslatával Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Csongrád-Csanád megye székhelye is Szeged lenne. A tényleges névhasználatra Lázár János önálló hatálybalépési időpontot javasolt: 2020. június 4-ét. Lázár János a határozati javaslat indoklásában azt írta: a földrajzi nevek a magyar nyelv és történelem számos – esetenként sok száz éves – emlékét őrizték meg. A miniszter szerint a “történetileg kialakult, a helyi lakosság által is széles körben ismert és elfogadott neveket nem túlzás kulturális örökségnek tekinteni”.

Ebből kiindulva merült fel Csongrád megye nevének megváltoztatása – tette hozzá. Emlékeztetett: a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozatában támogatta a névváltoztatást.

Ahogy megírtuk, a májusi megyei közgyűlésen is szó esett már az átnevezésről, majd a grémium júniusi ülésén döntött, méghozzá úgy, hogy a Csongrád-Csanád elnevezést támogatta a többség. A megye minden lakosának joga van saját identitásának megéléséhez, ehhez is hozzájárulhat, ha Csongrád megye neve kibővül Csanáddal – hangzott el a rendkívüli ülésen. Azt, hogy a témában kibontakozott majdnem egyórás vita konstruktív és előremutató volt, jól jelzi, hogy Szirbik Imrét (MSZP) meggyőzte Bozó Zoltán (Fidesz) érvelése, s végül támogatta az előterjesztést. Ahogy megírtuk, a voksolásnál Havasi Jánosné (MSZP) nemmel szavazott, Móra József Antal (MSZP) tartózkodott, a többi képviselő viszont támogatta, hogy Csongrád-Csanád legyen a megye új neve.

Forrás: SZEGEDma.hu

 
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
Keresés térképen

Helyrajzi szám alapján



Közterületnév, házszám alapján


Facebook




Friss hírek
  • Új honlap
    2017.10.12 09:56:43


    A Csongrád Megyei Önkormányzat új honlapja az alábbi linken érhető el:

    http://www.csongrad-megye.hu

    A régi portál a továbbiakban archívumként üzemel, tartalma nem frissül!

     
  • Élet a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióban - fotópályázat
    2017.10.09 12:53:54

    A DKMT Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. pályázatot hirdet „Élet a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióban” címmel.

    A Duna-Körös-Maros-Tisza (DKMT) Eurorégió a Közép-Kelet-Európa centrumában lévő Kárpát-medence délkeleti nagytérségét fogja egybe. A magyarországi Bács-Kiskun és Csongrád megye, a romániai Arad, Krassó-Szörény és Temes megye, valamint a szerbiai Vajdaság Autonóm Tartomány területét integráló regionális együttműködés.

     
  • Itt élned, halonod kell
    2017.10.09 06:00:49



     
Közlemények, frissítések
  • Közgyűlés - 2017. 10. 13.
    2017.10.04 12:02:59

    A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2017. október 13-án tartja ülését.


    Az ülés helyszíne: Ásotthalom, Szent Gellért Közösségi Ház, IV. körzet 367. (Térkép)

     
  • Közgyűlés - 2017. 09. 01.
    2017.08.25 09:55:09

    A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2017. szeptember 1-én tartja rendkívüli ülését.


    Az ülés helyszíne: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4., Belvedere-palota konferencia terem

     
  • Közgyűlés - 2017. 06. 30.
    2017.06.27 11:54:04

    A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2017. június 30-án tartja ülését.


    Az ülés helyszíne: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4., Belvedere-palota konferencia terem

     
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB